Megszűnik az eddig a bormarketingért felelős Agrármarketing Centrum (AMC), az ezzel kapcsolatos feladatok pedig végre logikusan a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerülnek. A szakma kitörő örömmel fogadta a hírt, nekem viszont szinte hiányozni fog, hiszen az utóbbi 8 évben olyan sok témát adtak nekem.

0 Komment 0 Reblog!
0

Üres kalász

Címkék: bormarketing, AMC, dr. Simon Péter

Egy jóbarátom tapasztalatát tenném itt közzé a magyar bormarketing teljesen vállalhatatlanul neveletlen vezetőjéről, mert nagyon fontosnak és tanulságosnak tartom:

Az Agrármarketing Centrum (AMC) jólfésült vezetőjének elképesztő magabiztossága még imponáló is volt, hanem amikor a gondjaira bízott területről úgy kezdett beszélni, mint a sajátjáról „kitoltam nekik 100 milliót” – már furcsa volt ez az avas kommunista duma. A hetvenkedés folytatódott: - De annyira hülyék, hogy pályázni sem tudnak - jegyezte a borászokról kiselőadása zárásaként.

3 Komment 0 Reblog!
0

Nem csökken a feszültség a bormarketing-pénzek körül. A borásztársadalom régóta aggodalommal figyeli a tavaly megalakított Bormarketing Bizottság működését. Úgy tűnik volt alapja, hiszen alakul a botrány, a tagok harmadát felmentették. A módszer már ismert: aki panasszal él, vagy kérdése van, annak nem kell többet jönni.

0 Komment 0 Reblog!
0

Sok támogató levelet kaptam a hőzöngő borász bejegyzésre. A bormarketing-téma messze vezet, és közérdeklődésre tart számot, ezért foglalkozunk vele. Közöljük Marczingós Zoltán levelét, a címre kattintva olvasható.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Bormarketing Bizottság ülésén az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója, Simon Péter azt mondta, hogy a moszkvai Prodexpo kiállításon volt egy hőzöngő borász (én), akinek nem tetszett a stand minősége és látogatottsága. Majd hozzátette, hogy nem kell mennem az AMC által szervezett kiállításokra, nem tartanak rá igényt. Ez aztán a megoldás...

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek