Vízkereszt és hamvazó szerda között tart a báli szezon. Minden közösség megrendezi a saját összejövetelét, és a mulatsághoz nálunk a bor is hozzátartozik. Számos rendezvény témáját a spirituális ital adja, köztük a Tokaji Borbarátnők VIII. Jótékonysági Báljáét is.

0 Komment 0 Reblog!
0

Tokaji Borbarátnők Társasága Luca-nap előestéjén rendezte éves budapesti kóstolóját a Vármegye Szalonban. Az eseményt igen nagy érdeklődés övezte. Ez persze nem csoda, hiszen mint Mészáros Gabriella, az est háziasszonya, és a Borkollégium vezetője elmondta, a nők finomságot, egyensúlyt visznek a borba is, így érthető, hogy ennyi szép tokaji kerül ki kezük alól.

0 Komment 0 Reblog!
0

Új szerzőt üdvözlünk a Borbandin. A Bazilikánál lévő Junibor-bár, a DiVino megnyitójáról ír, mert én elfogult vagyok, ő pedig nem, úgyhogy jobb így. Üdvözöljük tehát Annamarit! Nos így kezdi: Barátnőimmel a DiVino nyitó estjére készültünk, amit már egy hónapja izgatottan vártunk.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

A budapesti borbárok köre új egységgel bővült, amelyet a Vinoport csapata működtet. A kínálatot a hazai borok határozzák meg, amelyeket pohárra vagy üvegre is fogyaszthatnak a vendégek. Külön elviteles ár garantálja, hogy egy-egy palackért is érdemes legyen beugrani.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Világörökségről szervezett konferenciát a Tokaji Borbarátnők Társasága "Lehetőségek és esélyek" címmel. A tanácskozás a világörökségi cím térségfejlesztésre gyakorolt hatását vizsgálta. Nem csak összefoglalta a jelenlegi helyzetet, de jó híreket és ötleteket is kaptunk. A borvidéken az utóbbi néhány évben komoly szellemi potenciál koncentrálódott, amely jogos várakozásokkal tölti el a helyi civileket.

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek