Idén a szokásosnál is többet fesztiváloztam. A nyár végére összeállt a kép, mert belülről, a pultból nézve jól láttam a helyzetet. A bor divatos ital, szeretik az emberek. Már a Sziget pankos, sokszor koszos, jellemzően külföldi közönségének kezében is magyar rozéfröccsöt látok lépten-nyomon.

Amikor otthagytam Miklóscsabit a Présház standján, és elindultam körülnézni a Szigeten, meglepve láttam, hogy nem korsósör, hanem műanyag-palackos rozéfröccs volt a mászkálók kezében. A Balaton Soundon, és most hétvégén a pécsi Bor-és Grillnapokon ugyanez volt a tapasztalatom, barátaimnak elképesztő mennyiségű borát adtam el. Ami kiváló eredmény, főleg ahhoz képest, hogy Don Quijote-i harcnak néz ki az egész, bormarketing nélkül.

Demeter Endre

0 Komment 0 Reblog!
0

Midőn megkérdeztek egy alkalommal egy borszakértőt, hogy miből tudhatja a közember, hogy egy bor jó-e vagy sem, az illető azt a lakonikus és egyszerű választ adta, miszerint „onnan, hogy a bor jó drága”. Habár a válasz első olvasatra idegesítően fölényes, lekezelő és nyegle, végső soron nem alaptalan. Mert persze, hogy a legjobb dolog egy bort úgy megvásárolni, hogy előtte megkóstoltuk. Sőt, úgy kóstoltuk, hogy már mögöttünk van néhány ezer bor megkóstolása. De ha a borok világában járatlan ember egyedül kell orientálódjon, akkor bizony az ár – egyéb, pl. egy szakértő jóbarát - híján elég jó mérce.

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek