A Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesületről írt a Harpers. A maga nemében legelismertebb az eredetvédelemben élen álló, a Tokaji borvidék vezető településének minőségorientált borászait tömörítő szervezet céljairól ír. Ha gyakorlatilag nincs állami bormarketingünk, csak a csodákban érdemes bízni, mert az megtörténhetnek. A minőségben van jövő, felfigyel rá a világ.
Termésbecslést végzek, már a jövő évre vonatkozóan. A tudomány mai állása szerint ez lehetetlen, de az ősi pogány hagyomány szerint nem az. A Luca-napkor vetett búzából ugyanis karácsonykor következtetni lehet a majdani termés milyenségére. Egy próbát biztosan megér.
Luca napján a néphagyomány szerint búzát vetettek, amelynek növekedését előrejelzésnek tekintették a termésre, a család és a jószágok egészségi állapotára vonatkozóan. Szinte minden ősi kultúrában fellelhető a csíráztatás ilyen típusú mágiája, az termékenységi analógia alkalmazása. A lucabúza feltehetően az eraviscus, azaz bronzkori európai földműves kultúrában gyökerezik.
Az év vége pezsgő, eseményekben és hagyományokban igen gazdag időszak. A téli napforduló során újjászülető Természetet rengeteg szokás ünnepli. Valószínűleg Luca is a földi életet fenntartó biológiai folyamatért, a fotoszintézisért felelős Nap, tehát a fény, azaz Luce ünnepe, amely így az antik világ fejlett csillagászati és biológiai ismereteit bizonyítja. A földművesek számára a lucabúza csíráztatása talán a legérdekesebb, hiszen egész életmódunk, megmaradásunk, egzisztenciánk múlik azon, hogy az égiek kedveznek-e a következő esztendőben, vagy sem.
Rügyfakadástól szüretig folymatosan a meteorológiai térképeket bújjuk, számoljuk a csapadékot, fürkésszük az eget. Falun az egyik legfontosabb téma ez. Ha a régi öregek előrejelzése működik, az valóban nagy segítség lesz a tervezéshez. Életemben először kipróbálom, hátha.
Demeter Endre
Franz Weningernek ítélte a Burgerlandi borvidék szakmai zsűrije a Goldene Traube 2010 (aranyfürt) elismerést a Pannon-régióért kifejtett tevékenységéért. A borász a határon átnyúló munkájával nem csak a soproni borvidéket, de az egész magyar szakmai életet lendítette, mégis otthon tüntették ki.
Az 1986-ban alapított borvidéki díj most új kategóriával bővült, először adták át Pannon-régiós elismerésként. Elnyerésének fő feltétele a tartósan magas minőségű borászati munka, ám a közép-európai gondolat a sógorokban mára annyira megérett, hogy úgy döntöttek, díjazzák azokat, akik a makulátlan szakmaiságnál is többet tesznek le az asztalra. Franz Weningert, aki sikeres burgerlandi borászként vágott bele a soproni borvidék fellendítésébe tulajdonképpen itthon kellene kitüntetni, mert nélküle - véleményem szerint - nem tartanánk itt. Ausztriában azonban jobban figyelnek az ilyesmire, és határokon átnyúló koncepciója, szakmai fejlesztései miatt szerintük munkája Burgerlandnak is hasznos.
Az idősebb Weninger valóban nagyon sikeres embernek számít pátriájában. 92-ben mégis úgy döntött, hogy tovább megy, és először Gere Attilával alapított közös pincészetet Villányban, majd 97-ben sajátot Sopronban. Utóbbit ma már teljes mértékben fia, az ifjabb Franz Weninger irányítja. Az előbbi pedig ma is jól működik. Magyarországon ritkaság, hogy a két partner, Gere Attila és Franz Weninger kiváló kapcsolatban, sőt barátságban van. Ismerve őket persze nem csoda ez, úriemberekről van szó. A maximális korrektséget bizonyítja az is, hogy a kismartoni Eszterházy kastélyban rendezett gálavacsorára meghívta, asztalához ültette barátját, a díjkiosztón pedig maga mellé hívta fiával, az ifjabb Frazzal együtt, mert úgy gondolta, hogy nekik is nagy szerepük van az elismerésben.
Demeter Endre
Jövőre is lesz Furmint Február. Logó is készült, a pályázatot Szentirmai Zsolt, sárospataki szabadúszó grafikus nyerte meg. Az idén indult programsorozat célja feldobni a nehéz téli hónapot ezzel a kiemelkedő szőlőfajtával. A hazánkban példátlan összefogás keretében éttermek, borkereskedések, pincészetek egyszerre, közösen népszerűsítik a furmint fogyasztását.
A szervező Vinoport pályázatot hirdetett, amelyen 83 grafikus indult, közel 200 munkával. A versenymunkák közül egy héttagú szakmai zsűri választotta ki a győztest. A győztes Sárospatakon (Tokaji borvidék) dolgozó grafikus koncepciója az F betű írott formájának szőlőindákra emlékeztető formája, valamint a kör, mint a szőlőbogyó szimbóluma volt.
Az új logó azonban nem az egyetlen eredmény. Üdvözlendő, hogy a történelemben először szinte az összes nagykereskedés, a Bortársaság, a Bor és Más, az In Vino Veritas, a Monarchia, a Radovin, a Terroir Club és a Zwack Izabella Borválogatás együtt csatlakozott egy közös és nemes ügyhöz.
Demeter Endre
Légli Ottó az év borásza, végre! Mindannyian örülünk és gratulálunk, kollektíve az egész borásztársadalom.
Nagyon itt volt már az ideje, rég megérdemelte volna, már majdnem kellemetlen volt, hogy kb. hatodszor lett jelölve. Most azonban nem a címet osztó borakadémiával és a többi magyar anomáliával, hanem az ünnepléssel foglalkozunk.
Légli Ottó a Balaton meghatározó termelője, múlhatatlan érdemei vannak a borrégió minőségi szemléletű fellendítésében. Munkája sok szempontból etalonnak számít nekem, precizitása, bölcs és jóságos személyisége borain is érezhető. Szakmai nagyságát leginkább vibráló borainak példás tisztaságában, és eleganciájában látom. A rá jellemző feszes egyensúlyok, a távoli világokat nyitó mélység és komplexitás mégis diszkrét, csendes, mint ő maga. Ilyen munkája és rizlingjei is. Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
Demeter Endre
A Borbandi, szerzőivel - Dorozsmai Endrével és Demeter Endrével - együtt névnapját ünnepelte. Ahogy kell: munkával, borral, pálinkával, borásszal, bloggerrel, és nagy meglepetésekkel.
Előző este az encsi Furmint Klub vacsorája és egy kedves írás szép kezdet volt, ez már bőven elég, gondoltam. A nap magányos pincemunkával, fejtéssel, laborozással, hordómosással, kénezéssel, takarítással telt.
Majd megkeresett egy régi barátom egy ajánlattal. Mivel eladó lett egy szőlőjük, és tudta, hogy szomszédok vagyunk, továbbá hogy 6-7 éve már érdeklődtem iránta, engem keresett meg először. Meg is állapodtunk egy korrekt árban azon nyomban, így elég szép ajándékkal leptem meg magam a nemes alkalomból.
Tréfás nap volt, mert este Pista barátom felhívott, hogy máris menjek át, mert sütött nekem tortát. Nem is értettem a dolgot, nem szokott ő olyat. Pista borász, nem cukrász. Végül kiderült, hogy betéttortát sütött. Nagy bolondja ugyanis a húslevesnek, és úgy döntött, hogy a levesbetétet kisüti a kerek tepsiben torta alakúra, ezzel teremtve meg az ünnepi hangulatot. Erdei gombát is tett bele, igen jól sikerült. Le is öblítettük borral és pálinkával, majd megcsörrent a telefon. Gazda Albert volt az, akit gazdasági- és borújságíróként is igen nagyra tartok. Szabadkozott a késői zavarásért, de gondolta hogy mivel mádon van, megkérdezi, hogy másnap ráérek-e. Megörültem, hogy a blogger-szcéna ilyen nagy figyelmet szentel nekünk mostanság, ezért megkértem, hogy ha nem túl fáradt, akkor jöjjön át máris. Így is lett, és igen jót beszélgettünk a borok mellett.
Szép volt, jó volt, meglepő is.
Demeter Endre
Szépen telnek az estéink. Visszahívtuk az encsi Furmint Klubot egy vacsorára, eleget téve ezzel az úriemberség alapkövetelményeinek. Savat azért kaptunk, mert közel 10 hónap után sikerült, de most lett vége hivatalosan az évi szőlőmunkáknak és a szüretnek, különben is, jó munkához idő kell.
A megállapodás szerint mivel a múltkor mi vittük a bort, és ők főztek székhelyükön, az Anyukám Mondtában, most fordítva lesz. Mi aznap reggel elgáncsoltunk egy kecskét, az encsiek pedig frappáns megoldást találtak a bor-kérdésre: szóltak Bolyi Janinak. Meg is lepődtem, amikor Jani barátom belépett az ajtón, bár meglehetősen gyakori vendég nálunk Mádon.
A sok jó cimbora, az ötfogásos vacsora - két főétellel, illetve a 12 egri bor Jani repertoárjából, majd a mádi tételek - mert azért vittünk mi is, végül a pálinkák szépre és hosszúra nyújtották a másutt talán álmosnak gondolt észak-magyarországi estét.
Demeter Endre
A francia konyha három titka a népszerű bon mot szerint "vaj, vaj és még több vaj". Így állunk Erdélyben Balla Gézával is: amikor a címbeli szép mondatot igazolni kell komoly minőséget képviselő, palackos, forgalmi borokkal, akkor az első három helyen Balla Géza nevét említik általában. Ő szinte egyedül képviseli a középbirtokosnak mondható borászok magyarországi ideáltípusát. Értsd: akkora birtoka van, hogy azt családilag már rég nem lehet megművelni, de nem nagyobb annál, mint amit egy embernek át lehet tekinteni.
Örömteli jelenség volt a kétezres évek elején, amikor ún. borvendéglők nyitottak egyre-másra a székesfővárosban. Borlabor, Borbíróság, majd a Maligán, hogy most a tiszavirág-életű borbárocskákat ne említsem. (A Maligán az első sikeres évek után botladozni kezdett, bezárt, újranyitott, most megint kitárta kapuit, kívánjunk neki sok sikert, mert megérdemli.) E helyek palettáját színesítik a borászok által névvel vállalt vendéglők, a Bock, a Ráspi s legújabban a borász sillerjének fantázianevét idéző Fuchsli, mely egyelőre a gasztronómia síkján gyermekbetegségekkel küzd, de szép reményű vállalkozás a Belgrád rakparton.
Jobbkor nem is jöhetett volna. Sárban szerettem volna kipróbálni, pont akkor, amikor adták. Sok helyre nem mertem felmenni vele, más autójával nem vagyok én olyan. Okos ember a holnapra is gondol: ha szétrúgom az utat, szegény transporter dolga lesz nehezebb. A határokat azért megnéztük, és igazolódott: az utat még a jó terepjáró sem helyettesíti. Ismerkedni azért jó volt, örülök, hogy van ilyen.
Préselek most is éppen, már másfél hónapja. Mikor járna le a buszon a vizsga, ha nem ilyenkor. Tegnap fel is kerekedtem, hogy elintézzem a dolgot. Sokféle papírt kértek, ellenőrzés is volt. A bürokrácia fékevesztetten tombol, bölcs ember pedig tudja milyen helyzetben kell távozni. Vizsga nincs, keserűség van. Dolgozom, préselek. Továbbá örülök, hogy ilyen jól sikerült a hivatalnokok megfékezése.
Néhány hete a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület megrendezte a szokásos szüreti napokat. Idén azonban nagy újítást eszeltünk ki, és a kóstolóprogramok mellett a közönség legnagyobb meglepetésére és megelégedésére táncra perdültek a borászok. A borászfocin összeszedett térdsérülésem miatt én sajnos nem tudtam részt venni rajta, de szerencsére Árvay János írt egy kerek beszámolót a korszakalkotó eseményről.
Megvan az 5 jelölt az Év Bortermelője 2010 címre. A jelöltek közül négy közismert, hárman a Pannon Bormíves céh tagjai. Áts Károlyt is a csúcsborászok közé soroljuk, az általa jegyzett Royal Tokaj borok nagyban emelik az országimázst. A sajtóanyag azonban szerepelteti a jelöltek közt Gálné Dignisz Évát a Kiskunsági borvidékről, akiről én még sosem hallottam, és ez a kommüniké szerint súlyos mulasztás. Tájékozatlanságomat enyhítendő telefonálgattam kicsit, és már értem is. Kellett egy jelölt a nagyok (a.k.a. tömegtermelők, vagy nevezzük ahogy akarjuk) részéről is, a kompromisszum kedvéért, mert jól tudjuk: "csak békesség legyen"...
A borok és ételek harmonizálásáról az utóbbi tíz esztendőben egyre több szó esik, de a jelek szerint nem elég. Azt már sokan betéve tudják, hogy "fehér húshoz fehér bort, vörös húshoz vörös bort iszunk", s így nagyjából azzal a képpel maradnak, hogy gasztronómiailag a fehér borok és a vörösök azonos, de legalábbis hasonló súlyt képviselnek. Miközben a valóság az, hogy a fehérborok sokkal több étel méltó "elkísérésére" alkalmasak, mint a vörösborok.
Mindenkinek megvan a maga preferált borstílusa, s ezzel szoros összefüggésben megvannak a maga személyes kedvencei a borászok között. Akkor is így van ez, ha a kedvencek mellett minden más irányzatot respektálunk és fogyasztunk is rendszeresen. E sorok írója örömmel és rendszeresen kóstolgatja a mustsűrítménnyel édesített technológiai félédes borokon kívül a Pannon táj valamennyi nemes nedűjét, de legközelebb hozzá a minerális, érett "nagy" fehérborok állnak. S persze azok a borászok, akik ezen a vonalon maradandót alkottak: a somlói, badacsonyi, tokaji nagyok (ők igen sokan vannak, nem sorolnám fel név szerint), Egerből Kaló Imre, Lőrincz György és Demeter Csaba, Zalából Bussay László, az etyeki borvidékről Szentesi József. Akit viszont kiemelnék az a magyar fehérborkészítés doyenje, Dr. Tóth Sándor. Úgy vélem, ha van magyar borászat, melyet legkevésbé kezel értékén, valós teljesítményén a kereskedelem, a borsajtó, a borivó közönség és a gasztronómia, akkor a Tóth Sándor által vezetett Scheller birtok az.
Most fejeztem be a mai szüret után az utolsó vödrök és ládák mosását. Mindenem átázott, reggel óta sokadszor, de tisztaság van. A ládamosás az a munka, amikor az embernek van ideje gondolkodni, és nekem ilyenkor gyakran jár a fejemben a vízdíj. Most bekapcsoltam a gépet, és egy érdekes levelet találtam, amely a National Geographic felmérésére alapoz, és arról számol be, hogy mi magyarok fizetünk legtöbbet a vízért.
Az egyetemen tanultuk, hogy egy liter bor előállításához több liter vízre van szükség. Egy barátom egyszer azt kérdezte, amikor borászkodni kezdtem, hogy van-e víziszonyom. Azt válaszoltam, hogy nincs. Mire ő: akkor majd lesz. Egy másik szerint mindannyian annyit takarítunk, amennyi pénzünk van.
A korszerű borászkodás valóban vízigényes. Folyamatosan takarítunk, mosunk, naponta legalább háromszor. Minden eszközt használat előtt és után. Rendszerint négyszer: lúgos, savas, kénes, majd tiszta vízzel. Ha valamit elfelejtek, szerencsére már a srácok szólnak rám, igaz, hogy francia pincészeteknél szocializálódtak, mosogatni már nem kellett tanulnunk. Tegnap 14 hordót mostam el, darabját háromszor. Mindez rengeteg vizet igényel. A fogyasztóimat és a munkatársaimat viszont sokra tartom, és nem szeretném az értékes, nehéz munkával megtermelt alapanyagunkat kockára tenni egy koszos cső vagy hordó miatt.
Az alábbi adatok azonban elgondolkodtatók. A Föld egyik legnagyobb vízkincsén ülünk, és egy világörökségi borvidék kultúráját tartjuk fenn. Ezzel foglalkozunk. Vannak azonban versenytársaink is, akik nem csak állami exporttámogatást, de olcsó vizet is kapnak. Innen szép nyerni.
Néhány adat a NatGeo-ból:
USA legmagasabb vízdíj: San Diego 1,65 USD
Ausztrália legmagasabb vízdíj: Sydney 1,61 USD
Japán: Kumamoto 1,04 USD
Ázsia: Szingapúr 0,61 USD
Afrika: Windhoek 0,42 USD
Európa: Budapest 2,89 USD
Róma: 0,50 USD
Amszterdam: 0,93 USD
Írország: 0,00 USD
Spanyolország: 0,62 USD
Finnország: 1,22 USD
UK: 1,46 USD
Demeter Endre
Elfogtunk egy levelet. Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) nyugalmazott főparancsnoka, jelenleg tanácsadója által készített feljegyzésben a zárjegy újbóli bevezetését javasolja. A sztárborászok mumusként jelennek meg, mert számla nélkül is forgalmaznak, bár leírja, hogy termelésük eltörpül az alföldi nagy borászatok mellett, és nincs is más választásuk a piaci viszonyok miatt. Eldicsekszik azzal, hogy tisztában vannak az olasz feketeimport és a borhamisítás módszereivel és rendszerével, így nem értem, miért nem számolják fel azt. A szervezet, amelynek adatai és tapasztalatai alapján ez az anyag készült minden bizonnyal tévúton jár, mivel a kormány által deklarált egyszerűsített adminisztrációval szemben további papírmunkát kíván a termelőkre róni.
Téves ez a szemlélet. A szabályozást már nem lehet tovább szigorítani, az adminisztráció már így is betarthatatlan, ezt a helyzetet tovább rontani véleményem szerint hibás gondolat. A kádár-rendszer arra épült, hogy a lehetetlen szabályok miatt mindenki kiskapuk keresésével volt kénytelen tölteni az idejét, közben vajas lett a feje, és aki kinyitotta a száját, azaz napra ment, azt rögtön el is lehetett kaszálni. A rendszerváltás óta ez a helyzet mit sem változott, egy adóbevalláshoz könyvelő, a bor négy szinten történő nyilvántartásához pedig jövedéki ügyintéző, hegyközségi szakértő, könyvelő és vámos konzíliumát kell összehívni. Végül mégsem lesz jó, ergo mindenkit meg lehet büntetni.
Az adóbevallás állítólag rá fog férni egy söralátétre, a bor kereskedelmét azonban még zárjeggyel is komplikálnák. Jelenleg is használunk borkísérő okmányt, szállítólevelet, számlát. Naponta fél-egy órát töltök csak az úti okmányok kitöltésével. Emellett ott a pincekönyv, a származási bizonyítvány, a forgalomba hozatali engedély, a könyvelés. Szinte minden borászatnak van jövedéki ügyintézője, annyi a feladat, hogy nem tudunk többen egy szakértőt foglalkoztatni. A nagyobbaknál sokszor egy egész irodányi adminisztrátort látok, mégis rendszeresen megbüntetik őket. Az ő fizetésüket pedig földművesekre kellene költeni, hogy jobb legyen a szőlő minősége, a papírmunka helyett pedig a boraimmal kellene foglalkoznom, mert azok boldogabbá teszik az embereket, és Magyarország hírét öregbítik. Számoljunk le végre azzal a gyakorlattal, hogy betarthatatlan szabályokkal terheljük a szőlőtermelőket, mert külföldi versenytársaikkal szemben így hátrányban vannak, és tönkre fognak menni.
Most akkor leírom én, ha más még nem szólt volna. A borászok azt szeretnék, ha a bor kikerülne a jövedéki körből. Az adórendszerben pontosan nyomon lehet követni az áfa megfizetését, pont úgy, mint a táskarádió esetén. Ehhez nem kell jövedéki terméknek lennie. A kulcsa nulla, azaz a vámosnak is csak felesleges munkát ad, bevétel nélkül, számukra is csak nyűg ez. A hamisítókat el kell kapni, de ez nem jövedéki kérdés, az én értékrendem szerint nem is papírfüggő. Itt jegyzem meg, hogy változik a világ, bort már nem pancsol senki cukorcefréből, az olasz bor olcsóbb. A becsületes földművelő emberekre azonban nem lehet négyszeres felesleges, értelmetlen és kibogozhatatlan papírmunkát róni, mert létbizonytalanságba taszítjuk, és elvonjuk őt a termeléstől, amiből az adóbevétel származik. Őszintén remélem, hogy a kutyaugatás végre elhallatszik az égig, és az új, összevont adóhatóság haladó gondolkodással működőképes rendszert tud majd létrehozni.
Demeter Endre
Iktatószám: 5228476806 Tárgy: Borászat ellenőrzése
F E L J E G Y Z É S
Dr. Vida Ildikó Kormánybiztos Asszony részére
Tisztelt Elnök Asszony !
A hozzám érkezett információk, valamint szakmai konzultációk alapján a jövedéki bevételek mellett fontos vizsgálni az ÁFA elkerülések lehetőségeit annak érdekében, hogy a költség-vetés forrásoldalát minél nagyobb biztonsággal tudjuk biztosítani.
Helyzetértékelés
Az utóbbi 3-4 évben olyan mértékű volt az elkeseredés a szőlőtermelők körében, hogy az évente meghirdetett támogatott szőlőkivágási kvótát 2-3 szoros túljelentkezés jellemzi. Egyre többen hagyják abba a termelést. Jelenleg mintegy 60 000 ha-on termelnek szőlőt, néhány éve még ez 93 000 ha volt, de adottságaink alapján 220 000 ha első osztályú szőlő termőhelyet tartunk nyilván. A lecsökkent termőfelületről az utóbbi években mintegy 3,2 millió hektoliter (hl) bolt állítottunk elő, ez éppen csak fedezni tudja a magyar borfogyasztási igényt. A problémák nem a sztárborászatok forgalmát zavarja, hanem a döntő mértékben asztali, vagy tájbort előállítok körét, akik a nemtelen küzdelemben egyre alacsonyabb áron szeretnének szőlőt vásárolni - ez viszont tönkreteszi a szőlőtermelőt.
A probléma igazi oka a jelentős számla nélküli forgalmazás
A számla nélküli borok egy része valódi bor, másik része hamisítvány. A 2009-es hegyközségi adatok szerint a származási bizonylatok alapján összesen 3,2 millió hl bor került a pincékbe (ez reális adat). Ennek ellenére csak 1,7 millió hl bor mennyiség után tudta csak a hatóság kivetni a bor forgalomba hozatali járulékát, azaz csak ennyi bor került számla alapján forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a bor 47 %-a számla nélkül jut el a fogyasztóhoz! A kereskedők döntő része azt mondja a beszállítónak, ha nem tud az átadott mennyiségből legalább 40 %-ot számla nélkül adni, akkor a továbbiakban nincs üzlet, mert más beszállítók tudnak ilyen kérést teljesíteni. Gyakorlatilag ezek után nincs olyan beszállító, aki akár kényszerből, de ne szállítana számla nélkül.
Hogyan lesz számla nélküli bor?
1. Cukorcefréből erjesztett hamis bor (hát ezt sajnos régóta ismerjük). Sajnálatos módon ennek a terméknek az előállítását nem csak a klasszikus ismeretlen borhamisítók végzik, hanem esetleges előállításához információk szerint hozzájárul az is, hogy egyes borászatok tulajdonosai egyszerre rendelkeznek szőlőbor készítési engedéllyel és gyümölcsbor készítési engedéllyel. A gyümölcsbor készítéshez a jogszabályok alapján minden olyan segédanyag felhasználható, amely a szőlőbor előállításnál tilos (cukor, íz- és színanyagok, extrakt javító adalékok, savak, stb.) hiszen ezek a segédanyagok biztosítják a hamisítás alapanyagát. Az engedélyezett technológiával előállított gyümölcsbor döntő mértékét exportálják. (Jó lenne egy kimutatást kérni, hogy az engedéllyel előállított gyümölcsborok hány százaléka kerül exportra!) Magyar piacon gyakorlatilag gyümölcsbort nem lehet látni, erre egyáltalán nincs is fogyasztói kereslet. A vélelmezett probléma az, hogy valójában álexport történik a gyümölcsbor esetében (lásd 3-as pont.) A hatóság úgy érzékeli az export adatok alapján, hogy a bor elhagyta az országot, valójában azonban nem, hanem a szőlőbor hamisításhoz használják fel a gyümölcsbor alapanyagokat, vagy magát a gyümölcsbort.
2. Olasz tartálykocsis import bor. Egy szállítókamion egy szállítólevéllel kétszer (manapság már háromszor) fordul. Így nettó áron, számla nélkül Olaszországban nagyobb termelői támogatás útján előállított bort tud forgalomba hozni, rendszerint magyar borként. (Az utóbbi időben a fogyasztók elkezdték keresni a magyar bort, így sokszor valódi számlás import bor is magyarként hoznak forgalomba - persze ez is tilos.) 2008-as adat, hogy az olasz hatóságoknál mintegy 460 ezer hl export bort mutatnak ki Magyarország irányába, a magyar hatóság viszont csak mintegy 260 ezer hl-t lát Olaszországból beérkezettnek! A hiány 200 ezer hl!
3. Alexport következtében is rendelkezésre áll a nettó árú, számla nélküli bor. Az történik, hogy a borászat papíron exportál egy EU-s országba, a szabályok szerint minden magyar adótól mentesen, - azaz nettó áron. Fő cél ország napjainkban Szlovákia és Románia. Jobb esetben a kamion elhagyja az országot, majd visszajön a teljes tartalommal, de manapság már csak a papírok mozognak, az áru marad idehaza az országon belül. Elvileg ez a bor már nincs is Magyarországon, így nettó áron, számla nélkül forgalomba hozható.
4. Szoftver trükk. Ez nem csak a borászatban, hanem az összes jövedéki termékesnél használható. Tudni kell, hogy ma minden vállalkozás alkalmazhat olyan magáncégek által írt jövedéki szoftvert a könyveléshez-forgalmazáshoz, amelyet a VPOP illetékes osztálya ellenőrzött és engedélyezett használatra. Ha a vállalkozás az napi áruforgalmazásánál nem volt telepi, vagy szállítmányozási útvonalon ellenőrzés, akkor estére a szoftvert író cég segítségével visszaállítják a reggeli forgalom szintjére az adatbázisokat, vagy épp olyan szintre, ami a vállalkozásnak az igénye (mivel a szoftver forráskódja a szoftveríró cégnek rendelkezésre áll, azt csinál az adatbázissal, amit akar.) Így a napi forgalom egy jelentős részét számla nélkül forgalmazza, persze ehhez kell a vevő partner beleegyezése is, de hát ez nem szokott akadály lenni, ő is nyer az üzleten.
Megoldási javaslatok:
1. Az olasz import esetében csak szándék kérdése a folyamat leállítása, számtalan ponton be lehetne avatkozni (olasz hatóságokkal szoros kapcsolatfelvétel, szállítójárművek ellenőrzése, - ezt az elmúlt hetekben megkezdte a másodlagos élelmiszer vizsgálat kiterjesztésével az MGSZH, de ők csak borparamétereket vizsgálnak.)
2. Az álexportnál a nagy tételben exportálókat lehetne tételesen ellenőrizni, a másik országok társhatóságaitól viszont meg lehetne kérdezni, hogy ott betárolták-e a terméket.
3. Jövedéki szoftver esetében meg kellene tiltani a magáncégek által gyártott szoftverek használatát. A VPOP-nak (vagy az általa megbízott cégnek) kellene írni egy programot és azt ingyen közreadni mindenkinek (természetesen a legnagyobb kincset, a forráskódot a legszigorúbban őrizni kellene a felhasználók elől.)
4. Egyesek szerint a zárjegy bevezetése nélkül nem lesz rend a piacon. Ezt sok borász támogatná, de a "sztárborászok" nem. Ehhez tudni kell, hogy a sztárborászatok jelentős része nem nagy mennyiséget, hanem kisebb, sokszor 1000 hl/év alatti mennyiséget forgalmaz, viszont magas áron, palackos formában. (Néhány nagy alföldi borászat 1000 hl/hét (!) mennyiséget forgalmaz!) A sztárborászatok értékesítésének egy igen jelentős része közvetlenül a saját borüzletében (az ország több pontján), a saját panziójában, vendéglátó helységében kerül a fogyasztóhoz, közvetlen fogyasztásra. A hírek szerint az 1000-8000 Ft/palack eladási áron kipoharazott terméket a könyvelésbe 500 Ft/l értéken vezetik be. Zárjegy esetében ez a művelet nem lehetséges.
5. Cukor és származékainak az olaszokhoz hasonló forgalmazási szabályainak bevezetése. Javaslatom lényege, hogy a cukor legyen ellenőrzött termék (nem jövedéki!) forgalmazási nyomon követéssel. A kiskereskedelemben ne lehessen 1 kg-osnál nagyobb kiszerelésben forgalmazni. Nagyobb kiszerelésben csak az erre a tevékenységre engedélyt kapott nagyker forgalmazhat. Aki nagyobb mennyiségű cukor felhasználására jogosult (méhész, cukrász, borászat bizonyos évjáratok esetén, stb...) az bejelentkezik a VPOP-hez (aki a jogosultságot megvizsgálja). Ha jogos a vállalkozás tevékenységi köre alapján a cukorfelhasználás kap egy adatait tartalmazó mágneskártyát. Minden nagykerben kell lennie egy leolvasó terminálnak, mert vásárlást kezdeményezni a mágneskártya lehúzásával lehet, ahova is rögzítik a vásárolt mennyiséget. Az adat azonnal jelentkezik a VPOP-nál (ahol látszik a vásárló összes adata), akik kockázatelemzéssel dönthetik el, hogy kit ellenőriznek a cukor felhasználása tekintetében. A javasolt rendszer nem csak a cukorcefre alapú jövedéki hamisítványok (bor, szesz) ellen lenne hatásos, hanem minden cukrot tartalmazó terméket (pl. péktermékek, cukrásztermékek, édességek, desszertek stb.) bekényszerít az ÁFÁ-s (számlás) termékek körébe. Véleményem szerint ugrásszerű ÁFA bevételek generálódnának!
Tisztel Kormánybiztos Asszony !
A fenti javaslatok megfontolását kérem
tisztelettel:
Arnold Mihály
Integrációs Bizottság elnöke
Ismét a mezőgazdasági múzeumban rendezték meg a lassan már hagyománnyá érő "Újbor- és sajtfesztivált". A rendezvény vélhetőleg és nagyon helyesen nem akar a szentendrei konkurenciája lenni, később is rendezik meg és más felfogásban. A szentendrei elsősorban a Márton nap mítoszáról szól, komplex élményt nyújt és igen erős a műsoros része, a színpadon egymás után következnek a színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók, melyek a magyar népi kultúra köré szerveződnek, a Vajdahunyadvárban - szintén patinás, impozáns helyszínen, a Mezőgazdasági Múzeumban - minden a borokról és sajtokról szól.
Az idén 75 éves dr. Rohály Gábor a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetésben részesült. Barátai október 24-én köszöntötték ezen alkalomból a Vármegye Szalonban. Nagy öröm látni, amikor a több évtizedes konzekvens, kitartó munka végre elismerésben részesül. Számos olvasója, tanítványa és barátja nevében boldog és őszinte szívvel gratulálok!
Kevés olyan borkedvelő van Magyarországon, akinek be kellene mutatnom Rohály doktort. Én azok közé tartozom, akik gyermekkoruk óta ismerik a joviális, mindig elegáns külsejű és modorú úriembert, a gentleman egyik hazai megtestesülését. Rohály doktor először fogorvos volt, közben bortermelőként és autóversenyzőként is kipróbálta magát. Megismerkedésünkkor már túl volt ezen ifjúkori hóbortokon, ám az ilyen tapasztalatok egy urat polihisztorrá, a társalgás művészévé alakítanak, én már így találkoztam vele. Ha valaki mégsem ismerné: röviden összefoglalva ő volt az, aki feleségével, dr. Mészáros Gabriellával együtt sokat tett a magyar borkultúra újrateremtéséért a rendszerváltás után, nevesül kialakította a borászati- és borértői szaknyelvet, és a világszínvonalú borismereti oktatást.
Érdekes dolog egy állami kitüntetés. Pontosan sosem értettem, hogy miért vágynak rá, miért adják, és egyáltalán miért is jó az. Most talán közelebb kerültem a megértéséhez. A fenti szavak ugyanis nem túlzások, Rohály Gábornak mindannyian hálával tartozunk két évtizedes tevékenységéért, és valóban nehéz lenne nélküle egzaktul leírni egy bort modern magyar nyelven, nemzetközi sztenderdek mentén.
A sommelier oktatást 1992-ben kezdte el az 1986-ban alapított Hét Borbírák Rendje keretében. Az asztaltársaság néhány év múlva Borkollégium lett, és borismereti tanfolyamaikon 2006 óta a brit WSET (Wine and Spirit Educarion Trust, London) akkreditációja alapján három szinten oktatják a borfelhasználói ismereteket. A patinás londoni indtézettel régi a kapcsolat, korábban ott végzett, majd tanárként hat ország diákjait képezte. Pályáját az Internationaler Weinakademiker H.C titulussal fejezte be.
A Borkalauz című kiadvány is a Rohály házaspár nevéhez fűződik. 1995 óta évente jelenik meg a magyar minőségi bortermelés fontos enciklikája, több alkalommal angol és német nyelven is. Három tankönyv értékű könyvet is készített a hozzájuk köthető Akó Kiadó. Részt vett a J.Robinson szerkesztette Oxford Companion to Wine magyar fejezetének kimunkálásában.
Az elismeréshez gratulálunk, és még számos szép évet és évjáratot kívánunk!
Demeter Endre
Ősszel rövidülnek a nappalok, nyúlnak és hűlnek az esték, a bornak pedig szezonja van, így több palackot nyitunk ki a szokásosnál. Igen ám, de mivel? Bizonyára sok meghitt estét tett már tönkre egy feladatára alkalmatlan nyitó, ezért a megfelelő szerszám legyen a kezünk ügyében. Van üdvözítő megoldás, biztos felépítési elv. Lássuk, milyen is a jó dugóhúzó.
Egy palack bor kibontására számos megoldás létezik, most csak a kevésbé kreatív, civilizált megoldásokat venném sorra. Minden háztartásban van erre alkalmas, vagy annak gondolt eszköz, ám korántsem biztos, hogy minden palackot ki lehet nyitni vele. A dolognak két kulcsa van. Az egyik a spirál, amely a szerkezet lelke, és a mozgató mechanika, ami annak mozgását segíti.
A spirál alakja, hossza és anyaga a legfontosabb szempont. A dugóba fúródó szárnak szemből nézve spirált kell alkotnia. A csavar alakú tengely ennél silányabb megoldás, és nem kapaszkodik eléggé a dugóba, viszont túl nagy roncsolást végez annak szerkezetében. Ha egyáltalán ki tudja nyitni a palackot, akkor is rengeteg dugómorzsát juttat az italba. A dugóba való könnyebb haladás érdekében az igényesebb gyártók teflonszerű bevonattal látják el a spirált, amit vásárláskor a matt fekete színről könnyedén azonosíthatunk. Tehát ebben az esetben a csillogás nem számít előnynek. A hossz is fontos szempont, hiszen az érlelésre szánt értékes borokat 45, esetleg 49 milliméter hosszú dugóval zárják le. Az általános háztartási dugóhúzók számára ez megoldhatatlan feladatot, gazdájuknak pedig adott esetben a pillanat szépségét is leromboló kínos küszködést jelent.
A mechanika segít megsokszorozni kezünk erejét húzás közben. Létezik ugyan a legegyszerűbb megoldás, az egyszerű nyeles dugóhúzó, sőt a két pengével ellátott fogantyú is, ezek azonban nehézkesek és igen nagy erőt igényelnek. A pincérek dugóhúzója, a dreko egy szár segítségével könnyíti a nyitás kritikus másodperceit. Ennek csuklós, két lépcsős húzást lehetővé tevő változatai jelentik a legmegbízhatóbb és legjobb megoldást. Egyszerűségükben és kiforrottságukban rejlik erejük: igen strapabírók.
Vannak különböző lehúzós, csavarós, befogós és más mechanikával ellátott változatok is. Ezek első ránézésre csábítónak tűnnek, mivel kisebb erőkifejtést igényelnek, ám a hosszú évek alatt kibontott sok ezer palack tapasztalata alapján kijelenthetem, ezek kivétel nélkül nagyon hamar eltörnek a konstrukció valamelyik gyenge pontján.
Nyilván van kedvenc márkám, típusom. Pont az, amelyiket szinte minden sommelier és borász használ. A tornacipőkkel ellentétben azonban ennek vannak tökéletes, az eredetivel megszólalásig megegyező utángyártott változatai is. Ár-érték arányban ezek tökéletesek, de az eredeti is csak Magyarországon kerül sokba, nyugaton még belvárosi elegáns borboltban is megvásárolható 3 euróért. Erről jut eszembe: a dugóhúzóra vigyázni kell. Itthon és külföldön egyaránt. Évente átlagosan 10 bontóm tűnik el, és még az sem számít, hogy bele van karcolva a nevem vagy monogramom. Szerintem ez meglehetősen udvariatlan dolog, hiszen munkaeszköz, ráadásul olyan tárgy, amely mindig velem van, és ennek következtében valamelyest kötődik hozzám. Mivel minden vallás azt tanítja, hogy ne szeressünk tárgyakat, talán hálás is lehetnék azoknak, akik az elmúlt másfél évtizedben megloptak és ezzel fejlesztették a jellememet, de még a buddhista szerzeteseknek is lehet egy borotvájuk.
Demeter Endre
Hallgatásom oka egyszerű: szüretelünk. Az országban már lassan vége, legalábbis a Hegyközségek hivatalos bejelentése szerint. Mi azonban csak nemrég kezdtük. Egy hete éjjel-nappal szedünk, bogyózunk, préselünk, szivattyúzunk. Az eredmény még messze, de nagyon igyekszünk kiválogatni a jó alapanyagot, amíg a jó idő kitart.
Hetek óta járjuk a szőlőket, figyeljük az érés alakulását. Jó bort ugyanis csak érett szőlőből lehet szűrni, a cukrozás számomra elképzelhetetlen. Így csak egy dolgot tehettünk: vártunk feszülten. Két hete már annyira be voltunk sózva a cimborákkal, hogy mikor egy barátom éretlenebb szőlőt, pezsgőalapanyagot szedett, átmentünk segíteni neki préselni.
Nem szeretnénk túlzottan befolyásolni a Természetet, igyekszünk mindig olyan borokat készíteni, amelyek az évjárat sajátosságainak megfelelnek. De az ember ésszel él. A kialakult termékspektrumban helyet kell találni az alapanyagnak, tehát csak akkor szedünk, ha annak értelme és helye is van. Ha nem így tennénk, akkor könnyen előfordulhatna, hogy a végén azon kellene gondolkodni, hogy hogyan házasítsuk vagy sózzuk el a kész bort, ami számunkra nem megfelelő.
Kétféle szőlőt szedünk: érett és egészséges fürtöket gyöngyözőbornak, és nagy részben aszús szőlőt szamorodni vagy késői szüretelésű borok alapanyagának. Száraz borokat idén valószínűleg nem készítünk, hacsak nem tart ki a száraz és meleg idő még legalább egy-két hétig.
A feldolgozás is kétféle módon történik. A száraz gyöngyözőbor vagy pezsgőalapot gyorsan préseljük ki az illatok megőrzése érdekében. Egész fürtöket teszünk a présbe, de amit esetleg lebogyózunk, azt sem áztatjuk, hanem gyorsan és kíméletesen kipréseljük. Az aszús szemeket viszont midenképpen bogyózzuk azért, hogy a természetes maradékcukor kiázzon az összetöppedt szemből. Az így előkészített alapanyag általában egy nap után kerül be a hagyományos kézi présbe, ahol még vagy fél napig faggatjuk. A kézi prés előnye a kíméletesség, és az, hogy van visszajelzés, pontosan lehet érezni, hogy mennyit húzhat még rajta az ember. Így egészen lassan, szinte tükrös tisztaságú must csorog ki a kasból.
A mustot végül ülepítjük, amely során elválasztjuk a sűrű, nem kívánt részét. A színmust tartályba vagy hordóba kerül, ahol elindul az alkoholos erjedés csodálatos folyamata, és néhány napon belül már murcit, azaz kissé zavaros, szén-dioxidos, erjedő újbort kóstolhatunk.
Demeter Endre
Ősszel szeretünk a nyári emlékekbe révedni, és lassan feldolgozni azokat, táplálkozni belőlük. Sok éve minden nyaralást borvidékre tervezek. Lehetőleg olyanra, amely valamilyen szempontból hasonló vagy tanulságos Tokaj szempontjából. Szőlészemmel Barnával, és családjával idén Ausztriába, Wachauba látogattunk, és alaposan körülnéztünk.
A wachaui borvidék a Duna völgyében fekszik. A folyam két partján terül el, elsősorban a meredekebb és déli kitettségű bal parton. Főként fehérborairól, zöldveltelinijeiről és rizlingjeiről ismert. Készítenek persze vörösborokat is, elsősorban kékfrankost. Boraikat három kategóriába sorolják. A steinfeder az alap, alacsony, maximum 11 százalék alkohollal, korai szürettel. Kissé karakteresebbek, magasabb beltartalommal rendelkeznek a Federspiel besorolású borok. A Smaragd, amely a védett gyíkfajtáról kapta a nevét, a kiemelkedő minőség védjegye. Itt a késői szüretnek és a hosszabb, májusig tartó érlelésnek köszönhetően a természetes koncentrációt, a 12,5 térfogatszázaléknyi alkoholt, a magas értékű területek sajátosságait, és általában a csúcsminőséget tudják kifejezni.
Igyekeztünk megnézni a legfontosabb szőlőterületeket és a kiemelkedő minőségi termelésükkel nevet szerzett borászatokat. A szőlők valóban meredekek. Hálásak lehetnek azonban elődeiknek, akik egyszerűen művelhetővé tették a meredek hegyoldalakat azzal, hogy valószínűleg sok idő alatt és emberfeletti erővel gátakkal tagolt sík teraszokat alakítottak ki. Sok helyütt látható mindössze két soronként két méteres támfal, ami meglepő terepemelkedés, ám a művelés maga sík terepen történik. Ez gyenge és kis gépek használatát is lehetővé teszi. A szőlők - valószínűleg állami vagy uniós pénzen - kitűnő minőségű keskeny utakkal tagoltak, jól megközelíthetők és bejárhatók. Előfordulhat, hogy ezek a pályázati pénzek miatt hivatalosan bicikliutak, de tökéletesen alkalmasak a szőlő le- és a művelőeszközök és permetlé feljuttatására. A művelésmód egységesen alacsony- vagy középmagas kordon, a sorközt takarónövénnyel borítják, vélhetően az erózió miatt. Érdekesnek találtuk, hogy a viszonylag kevés csapadék ellenére a takarónövény és öntözés kettőse mellett döntöttek a helyiek. A művelés takarékos és hatékony volta egyébként az öntözés mellett a gyomirtó kiterjedt (értsd: a területek 80%-a) alkalmazásában is megnyilvánul. Hiába, Európában már nem szeretnek kapálni.
A pincelátogatásokhoz olyan borértőktől kértünk segítséget, akik jól ismerik a vidéket. Ezután megvizsgáltuk az osztrák borkalauzt, és egyéb sajtótermékeket, valamint Hugh Johnson boratlaszát. Ezek meglepően sok azonosságot mutattak. A pincék közötti különbség Johnson szerint minimális, boratlasza szerint ez az a hely, ahol a szövetkezeti bor is jó. Nos azt nem mertük megkóstolni, de úgy tűnt inkább az árak egységesek, a minőségben azért vannak eltérések. Volt bőven felejthető bor, sok helyen nem kértük a másodikat. A szállásadónk szomszédjának bora például annyira savas volt, hogy Barna olyan fejet vágott, mintha gyógyszert nyelt volna le. Amikor már 40 perce ült a pohara mellett, mondtam neki, hogy nem kell ám meginni. Erre azt mondta, hogy ha három eurót fizetett egy deciért, akkor már nem hagyja ott, majd nagy rákészülés után grimaszolva le is húzta.
Érdemes tehát megnézni, hová megyünk borozni. Két nap alatt nyolc pincészetet látogattunk meg rendesen, és még beugrottunk egy-két helyre, ami valamiért érdekesnek tűnt. Nem volt nehéz összeszőni a három forrást, a nagy nevek egyértelműek, és nem annyival drágábbak, mint amennyivel jobbak. A kedvenceink Hirtzberger-ék és Jamek-ék lettek. Gyöngyörű, patinás kóstolóhelységeik, kedves vendégszeretetük és kitűnő, dűlők között szignifikáns karakterkülönbségeket mutató boraik egyértelműen kiemelték őket. F.X. Pichler és a Schmelz család ultramodern techno-borászata érdekes, az Alzinger és Jager pincészet tételei pedig nagyon korrektek, mindegyiket érdemes megnézni. Főleg mivel a vendéglátás példaértékű. A borászatok a világ más részeivel (Burgundia, Mád, stb.) ellentétben nyitottak, látogathatók. Jellemzően a pincében értékesítik boraikat, ezért nagy hangsúly fektetnek a borturizmusra. Ez a szerencsés helyzet az osztrák rendszer következménye, nem véletlen. Az állam ugyanis kötött egy egyezséget a vidékkel. A paraszt fenntartja a hagyományos kultúrát, műveli, rendben tartja a vidéket, sőt ellátja minőségi élelmiszerrel az egész országot. Tehát hasznos. Ezért cserébe az állam úgy döntött, hogy nem nyúzza, nem ellenőrzi lépten-nyomon. Az egyezség tehát: amit otthon adnak el, azt nem nézi senki.
Egy stuttgarti barátom felhívta a figyelmemet, hogy véletlenül se hagyjuk ki a barackpálinkákat, amelyekről szintén nagyon híres ez a vidék. Megkerestük hát a barackosokat, és nehezen bár, de igazi neves főzdét is találtunk. Eleinte kissé hűvös, majdnem kelletlen, de teljesen profi kiszolgálást kaptunk, személyesen a gazdától. Amikor már éppen udvariasan távozni szerettünk volna, elhangzott Barnától egy szakértő vélemény a szőlőalapanyag milyenségéről. Nos, onnan már nem volt visszaút. Mindent meg kellett kóstolni, és végül több órás beszélgetés után jöttünk el alaposan felszerelkezve wachaui pálinkával és baracklekvárral. Előbbi itthon a Gasztro Klub kóstolóján már nem volt annyira komoly formában, a hazai párlatokkal alig állta a versenyt.
Többek között minket, a héten jött ki az adat. Most éppen nem vagyunk nettó befizetők, hurrá. Indul is egy beruházási támogatás október 16-tól borászati gépekre, berendezésekre. A gond csak az, hogy 35 százalékos támogatás vehető igénybe, ami a kistermelőket gyakorlatilag kizárja a pályázók köréből, és tovább erősíti a nagyvállalatokat.
Ennek oka az, hogy a kistermelő olcsó, sokszor használt gépeket vásárol. Utóbbira nem lehet pályázni, a kis gépre pedig nem érdemes. A pályázati adatlapok kitöltése ugyanis annyira komplikált, hogy néhány tíz vagy százezer forintos berendezés esetén értelmetlen vesződni vele, és magunkra húzni az ellenőröket. Sokkal egyszerűbb, és pont ugyanott van, ha nem kér számlát a gazda, lealkuszik 5-10 százalékot az árból, és megspórolja a pályázatíró alap- és sikerdíját.
Hetek óta hívogatnak a pályázatíró cégek a kiváló lehetőség miatt. Ugyanazt mondom mindegyiknek, amit eddig is mindig. Tegnap azonban egy minisztériumban dolgozó ismerősöm is lelkendezve hívta fel a figyelmemet a kihagyhatatlan esélyre, úgyhogy most billentyűzetet ragadtam, és leírom, hátha elhallatszik az égig: a 25-35 százalékos támogatások a zöldbáróknak és a multiknak kedveznek, tehát ha a magyar kisvállalkozók támogatása a cél, akkor másképp kell csinálni.
A mai magyar valóság ugyanis az, hogy a gépkereskedők jellemzően ráteszik a támogatás mértékét az árra. Igen, csúnya dolog, de így megy ez. Szintén csúnya dolog számla nélkül vásárolni, de ez is létezik nálunk a valóságban. Szerintem ugyancsak erkölcstelen pályázatírás címén megkopasztani a lehetőségekkel élni próbáló embereket, de szabad országban élünk. Illetve nem is annyira, mert számos ellenőr kapja a fizetését azért, hogy hosszú éveken át ellenőrizze az ilyen - egyébként utófinanszírozott - támogatások felhasználását töviről hegyire.
A kisvállalkozók, akik a nehezen összerakosgatott pénzükből úgyis megvennék a szükséges berendezéseket így továbbra sem fognak sok oldalas pályázatokat írni. A vállalatóriásoknál pedig ezután is lesznek alkalmazottak erre a célra, és meg fogják valósítani a sokszor látszólag felesleges, soha meg nem térülő, és egyetlen új munkahelyet sem létesítő milliárdos beruházásaikat.
Szerintem érdemes lenne átgondolni a támogatások rendszerét, mert megint nagyon fogunk csodálkozni, hogy miért nem tudjuk lehívni a maximális összeget az Uniótól, miért nem bővülnek a kis- és közepes vállalkozások, és miért nincs több új munkahely.
A Felháborodtak a szőlőtermelők című bejegyzésre az alábbi olvasói levelet kaptuk.
A demagógia azért veszélyes formája a megnyilvánulásoknak, mert felszínes közelítésben olyan, mintha igaz lenne, ugyanakkor - figyelmesen szemlélve - kiderülnek a manipulatív torzításai.
Demeter Endre "felháborodtak a szőlőtermelők" című írásáról csak azért nem mondjuk, hogy hazugságokat tartalmaz, mert hazugság csak az, amiről állítója maga is tudja, hogy nem igaz. Így csak annyit jegyeznénk meg, hogy igen sok valótlanságot tartalmaz.
Néhányat közülük ízelítőnek:
- Gágány Úr nem jogász, hanem kertészmérnök, a Kertészeti Egyetemen szerzett doktorátussal.
- A megválasztott Elnök nem a Promontorbor Zrt. borásza, hanem az Arany-Aszú Kft. ügyvezetője, egyben 12 HA-os mádi szőlőbirtokos.
- A Promontorbor Zrt. soha nem engedélyezett "egyet fizet, ketőt kap" akciót, főleg nem tokaji borokkal.
- A Promontorbor Zrt-nek nincsenek százmilliós tartozásai a termelőknek és nincs tízmilliós tartozása a hegyközségnek.
Tisztelt ex jogász úr! Szakmai ismereteit nem tudom mikor, hol és milyen színvonalon szerezte, de én, mint borász, annyira tisztában vagyok a jelenleg érvényes jogszabályokkal, hogy választársra csak hegyközségi tag jogosult, tehát jelen esetben meghatalmazást is csak a Mádi Hegyközség tagja adhatott, ugyanakkor a jog nem határozza meg, hogy kit lehet megbízni a képviselettel, ha egyébként az illető nincs eltiltva a közügyektől és nem cselekvőképtelen stb.
Nem az a kérdés, hogy ki emeli fel a kezét a szavazáson, hanem az, hogy a megbízó elvárásai szerint teszi-e!
A mádi választáson, a megválasztott elnök több mint negyven szavazattal kapott többet az ellenjelöltnél, ami tetemes különbségnek tűnik.
A választás tisztaságáról csak annyit, hogy a megválasztott elnököt többen megkörnyékezték, hogy lépjen vissza az ellenjelölt javára, és többen tették fel a kérdést, miért olyan fontos nekünk, hogy ő legyen az elnök, tették ezt az ellentábor prominens képviselői. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a magukat a mádi termelők megmentőinek tartó személyek többsége a termelőktől egy fürt szőlőt sem vásárol fel, ugyanakkor szinte alig van köztük olyan, akitől az ezerszer elátkozott Promontorbor Zrt. ne vásárolta volna fel az eladatlan, vagy - milyen érdekes több csúcsborász esetében - eladhatatlan borkészletét.
A Promontorbor Zrt-ről csak annyit, hogy az elmúlt években a Tokaji Borvidék meghatározó szereplőjévé vált mintaértékűen művelt szőlőültetvényeivel, a felhagyott szőlőterületek művelésbe-vonásával, a világörökség részét képező, elhanyagolt pincék rendbetételével.
Mint piaci szereplő természetesen szálka azoknak a szemében, akiket zavar, hogy a tokaji bor ma már nem csak a királyok bora, zavar, hogy kispénzű polgárok is koccinthatnak időnként tokaji aszúval. Őket zavarja az is, hogy a mádi hegyközség tagjai - és ezt hangsúlyozni kell - a mádi hegyközség regisztrált tagjai, és nem bérszavazók, egy szakmailag képzett, a termelők és a hegyközség érdekeit mindenkivel szemben képviselő elnököt választottak, demokratikus szavazáson. Aki ezt nem tartja tiszteletben, az a demokrácia létjogosultságát kérdőjelezi meg.
Budapest, 2010. szeptember 17.
Dr. Gágány Tibor
Promontorbor Zrt. vezérigazgató
Deák Lajos
Főborász
Jó hírről, nagy újdonságról számolhatunk be, végre. Felnőtt és szabad emberként kezelnek minket, legálisan főzhetünk pálinkát saját fogyasztásra. A hungarikum ezzel közkincs lett, mindannyiunké. Ráadásul a minősége is javulhat, és egy sor további pszichés előnye van annak, ha valamennyi közünk van a folyamathoz, és tudjuk, miből készül az adott ital. A szeszlobbi persze lázad.
Az új kormány gazdasági programjából a többség minden bizonnyal egyetlen pontra emlékszik. Ez a saját fogyasztásra szánt pálinkafőzés liberalizálása. Gesztus ez, amely arra enged következtetni, hogy végre felnőtt embernek kezel minket az állam, és a bújtatott sarcok és értelmetlen adminisztráció sötét alagútjának végén mégis van fény. Üdvözlet tehát az új szabályozásnak, remélem, hogy további intézkedések követik majd a mostanit, nevesül a bor végre kikerül a jövedéki termékek köréből, és eltörlik a magyar gasztronómiai kultúrát fojtogató zéró toleranciát is.
Komoly lobbitevékenység eredménye az, hogy Magyarországon egészen eddig el volt lehetetlenítve az egyik hungarikum, a pálinka otthoni készítése. Egy közismert parókás úr valószínűleg ezért ült be a Magyar Országgyűlésbe a rendszerváltáskor. Sikerült is elérnie, hogy negyven millió forint vámhatósági kaucióval, szörnyen magas adóval, és kemény adminisztrációs terhekkel fenyegessék azokat, akik lepárlással szeretnének foglalkozni. Hosszú időre el is vették az emberek kedvét a dologtól. Maradt továbbra is a házi főzés, mint gyermekkoromban, a szocializmusban, a jövedéki bűncselekmény pallosát lengetve mindazok fölött, akik vették a bátorságot apáik hagyományainak fenntartásához. Az államokra persze világszerte jellemző, hogy megtartották a szesz és a dohány extra adóztatásának előjogát, amit a törvény teljes szigorával biztosítottak be. A népnyúzás kronológiája azonban jóval hosszabb dolgozat tárgya lenne.
A történet persze virtuális, hiszen aki főzni akart az eddig is megtette, adó az államkasszába nem folyt be ebből. A saját célra történő bérfőzetés létezett, csináltuk mi is, és fel is voltunk háborodva rendesen, amikor a végösszegben láttuk, hogy milyen sokat fizetünk azért az államnak, hogy legálisan készítsük el a saját alapanyagunkból, magunk és barátaink által gondosan készített cefréből, valóban ingyenes alapon és becsületesen elfogyasztott pár liter pálinkánkat.
A főzdék izgulnak. Azt mondják, hogy most boldog-boldogtalan próbálkozhat, és a sok milliós befektetésük nem térül meg. Szerintem tévednek, mert eddig az 1200 forint literenkénti főzési díjból kb. 300 maradt náluk, 400-at viszont örömmel fizetek majd a zsebükbe, hiszen az az eddigi költségem harmada lesz. Arról nem is beszélve, hogy a gyümölcs lelkét csak hatalmas tapasztalattal lehet kivonni, szerintem nem sokan fogunk vesződni egy új szakma kitanulásával. Ilyen kicsiben nincs értelme, továbbra is a szakemberre bízzuk majd a dolgot.
A szeszlobbi lázad persze a leginkább, hiszen ez az intézkedés az ő piacukat sújtja leginkább. A legalja, a lélek- és egészségromboló féldecis kiszerelésű üvegcsék eltűnni nem fognak, de nagyon sok olyan városi barátom van, aki foglalkozik azzal, hogy rendes szittyót igyon. Szerintem fel fogják kutatni a vidéki rokonaikat, barátaikat, és valami összevásárolt, helyben erjesztett cefréből össze fognak hozni a főzdék segítségével egy olyan pálinkát, ami tiszta, korrekt, és a sajátjuknak nevezhető. Ezzel erősödhet a belföldi turizmus, a város és vidék újraegyesítése, a hagyományok őrzése, és még rengeteg olyan szép és nemes folyamat, amelyek előre vihetik a közösséget.
A magyar pálinka minősége szempontjából is üdvözlendő az új szabály. Hektoliter-fokban szabja meg ugyanis a jogalkotó a mennyiséget, ami azt jelenti, hogy 100 liter 43 százalék alkohollal rendelkező pálinkát főzhet/főzethet egy ember. A készítési költség csökkenni fog literre vetítve, az összes mennyiség viszont adott. Így már nincs sok értelme erősebbre, "kerítésszaggatóra" párolni, jobb ha szívesen isszuk meg a pálinkánkat. A kvótát pedig minél jobb minőségű cefrék készítésével érdemes kihasználni, ráadásul a gyümölcs olcsó manapság.
Demeter Endre
Nehéz dolguk van idén a szőlőtermelőknek. A szüret sokfelé már elkezdődött, de a rengeteg csapadék miatt nehéz érett és egészséges alapanyagot szedni. A hétvégére jósolt esőt már nem biztos, hogy kibírja a termés. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint a tavalyinál negyedével kevesebb, mintegy 3 millió hektoliter újbor várható idén.
Országszerte beszélgetek szőlészekkel, és mindenki azt modja, hogy a határon vagyunk. Egyetlen kiadós eső elég ahhoz, hogy a termés fele használhatatlanná váljon, és már nem is tehetünk semmit, csak várunk és reménykedünk. Találkoztam olyan szőlésszel, aki nyár közepe óta nyugtatókkal él.
Sokfelé elkezdték már a szüretet, a korai fajtákkal, a muskotályos szőlőkkel, vagy a könnyebb vörösborok alapanyagaival. Nincs is mire várniuk, aki tud, szedjen. Az északibb borvidékeken, illetve a késői érésű, nemes borszőlőfajták esetén azonban egyszerűen lehetetlen a szüret, mert az érettség több héttel marad el az átlagostól. Régi szabály márpedig, hogy éretlen szőlőből csak zöld és húzós savú, gyenge, rövid borok lesznek.
A rossz évjárat a drága - mondta egyszer az ifjabbik Szepsy István. A sok csapadék kedvez a betegségeknek és a gyomok növekedésének. A magasabb költség mellett pedig legjobb esetben is csak átlagos borokat lehet készíteni, alacsonyabb fogyasztói áron.
A HNT szeptemberi termésbecslésében kifejti, hogy a mustfok két fokkal marad el a tavalyitól. A szaktárca erre engedélyt kért Brüsszeltől, hogy a szokásostól eltérően engedélyezzék a mustfok ilyen mértékű emelését. Véleményem szerint azonban nem ez a szaktárca feladata. A must cukrozása és a bor sűrítményezése egyszerűen nem egyeztethető össze a Magyarország adottságainak megfelelő magas minőségű borkészítéssel. A szaktárca feladata az lenne, hogy a hozzá tartozó Agrármarketing Centrum segítségével végre megfelelő országos bormarketinget fejtsünk ki, és akkor talán rendes áron lehetne eladni azokat a hatalmas készleteket, amelyek a pincék mélyén vannak.
Demeter Endre
Szóltam a többieknek a fiatal borászok egyesületében, a Juniborban, hogy van ilyen blog. Megkértem őket, hogy írjanak, ha van valami fontos. Konyári Dani barátom meg is tette, pedig ritkán levelez elektronikusan. Idézem: "legújabb hírem: most éppen nem esik... :)". Nálunk Mádon amúgy minden nap, de most éppen nem. Ha továbbra is minden nap esik, akkor nagy baj lesz a szürettel. Pontosabban semmi sem lesz. Erről jut eszembe, hogy a Borbandi ismertsége erősen emelkedik. A tüzépes ugyanis felolvasta a hegyközségi választásról írt dolgozatom kinyomtatott verzióját a falu egyik meghatározó kocsmájában, a Gerendásban.
Még egészséges a szőlő, fel is készültünk a szüretre, átrendeztük a feldolgozót, elmostunk minden hordót, tartályt, csövet, és várunk a napsütésre, az érésre. Tenni már nem sokat tudunk az ügyért, úgyhogy próbálunk nem is idegeskedni az esőn, de azért tudjuk, hogy nagy a tét. Az évi szokásos csapadékmennyiség háromszorosa, 1500 milliméter esett eddig, ami alaposan megnehezítette a munkát. A növényvédelemre, azaz permetezésre jóval többet kellett költeni a szokásosnál, és egész évben aggódtunk, hogy mikor tudunk egyáltalán rámenni az ázott talajra. Egyszer már helikopteres permetezést is rendeltünk, ám a gép hengerfejes lett, viszont szerencsére felszáradt a föld.
Az eső egyébként is drága dolog, mert a borfesztiválok és bemutatók is gyengén sikerülnek, otthon maradnak a drága vendégek, akiknek meg kellene inni a készleteket. Az Etyek Pincefesztivált elmosta az eső, a Várban is nagyon panaszkodott mindenki. Pénteken egy budapesti szórakozóhelyen voltam kóstoltatni fiatal borászokkal, de a koncertet az eső miatt más helyiségbe tették, mi pedig a vendégsereg távol maradása miatt jobb híján egymást szórakoztattuk. A baj csak az volt, hogy a helypénzt az odavitt, majd a végén megmaradt palackok közti különbségből számolták ki a szervezők, úgyhogy nem volt az évszázad üzlete. Viszont legalább jól szórakoztunk.
Demeter Endre
Megjelent a magyar borok legfontosabb éves összefoglalója, a Rohály-Mészáros házaspár és a Borkollégium által szerkesztett Borkalauz. A seregszemle idén megújult formában jött létre, nem tartalmaz ugyanis minden beküldött mitát, hanem csak a válogatott tételek szerepelnek benne. Jó hír, hogy ez alkalommal korábban, már az őszi borfesztiválok idején forgathatjuk a kiadványt.
Rohályéknak múlhatatlan érdemei vannak a magyar bornyelv megalapításában úgy, hogy még sosem mondtak rosszat borról. A lőre náluk érdekes vagy egyedi, az ecetet pedig nem kiemelkedő tételként írják le. Most úgy tűnik azonban, hogy megunták ezt, és úgy döntöttek, hogy nem szerepeltetnek minden beküldött bort a kiadványba, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően válogatnak. Teszik ezt arra hivatkozva, hogy igen megszaporodtak a jó minőségű borok hazánkban, és a könyv terjeldelme korlátos. Ez igaz is, de más részről a házaspártól megszokott szokásos bölcs és udvarias megfogalmazásként is felfogható.
Az eredmény egy olyan kiadvány, ami az eddigi igényességgel, továbbra is komoly formátummal, de nyilván a sallangtól mentesülve koncentráltabban tud beszámolni a minőségorientált magyar borászat aktuális helyzetéről, állapotáról.
A tizenhatodik évfolyam továbbra is a teljes objektivitást és a nagy fokú szakértelmet tükrözi. A túrák és fesztiválok során igen hasznos pince- és borleírások mellett tartalmaz fogalomtárat, évjáratértékelést és összefoglalót a történésekről, ami abban segít, hogy boros körökben ne csak nézzünk, mint hal a szatyorban.
A borászok elégedetlenek voltak a borfesztivál látogatottságával. A rossz idő otthon tartotta az embereket, a helypénzt azonban így is le kellett szurkolni. A természeti kockázat a borászokat tehát nem csak a szőlőben, de a fesztiválokon is érinti.
A borfesztivál vidám dolog, szüret táján, ősz elején szinte kötelező programmá vált az utóbbi években. Ez jól is van így. A borászoknak azonban ez nem annyira jó üzlet, mint azt sokan gondolják, a látszat ebben az esetben is csal. Pozitív szaldóval talán kétszer zártam, csakis meghívásos rendezvényen, ahol nem kell fizetni a részvételért. A kiállítókra rótt helypénz ugyanis szinte kitermelhetetlen, főleg ha még esik is.
A Budai Vár a legfontosabb fesztivál színhelye, szinte intézménnyé vált. Sokan azonban több éve nem járnak fel, mert zavarja őket a tömeg és az éhség. Európában nem szokás a borsos beugró után pár lépéssel újból levenni az embert, mint a kabátot. Azt is észrevették már, hogy itt önkormányzati és állami támogatás is van, és az eseményt nagy cégek szponzorálják.
Gondolom nem sok fesztiválra hívnak meg mostanában, de az sem baj. Nem szándékozom ugyanis részt venni az emberek megkopasztásában. Át kell alakítani a rendszert, mert ez a világ minden táján sokkal korrektebbül működik.
Botrányba fulladt a Tokaj-Hegyaljai Mád hegyközségének elnökválasztása szeptember 13-án este. A falu látható többsége kivonult a szavazásról, a településen sosem látott, meghatalmazással szavazók pedig ünnepelték a nagy áruházak polcain található akciós tokaji és egri borairól ismert Promontorbor Zrt. borászának győzelmét. Az eset bizonyítja a hegyközségi köztestületi rendszer szabályozásának csődjét, ám a település szőlőtermelői mindent megtesznek a jog ilyen mértékű sárba tiprásának megakadályozása érdekében, és az összes fellebbezési lehetőséget kihasználják.
Sok mindent láttam már ex-jogászként tárgyalótermekben, ex-gazdasági újságíróként irodákban, magyar állampolgárként pedig tényleg edzettnek tartom magam, de ez az eset olyan nyilvánvalóan kicsavarta és két vállra fektette a jogrendszerünket, hogy kijenelthetem: nem Európában, hanem a Vadkeleten lakom.
Történt mindez ugyanis BAZ Megyében. Itt van a Tokaji borvidék, a világörökség része. Szőlőtermesztési és borkészítési kultúrája miatt vált érdemessé erre a kitüntető címre. Működik itt azonban egy Promontorbor Zrt. nevű cég, amely vidáman él ebből a becses névből, és vissza is él vele. Ők készítik/csinálják ugyanis a teszkóakciós egyet fizet kettőt kap tokaji borokat ócsóért. A szőlőtermelők felé a 2008-as szüret óta vannak százmilliós adósságaik, a hegyközségnek tizenmillióval tartoznak, miközben a madarasteszkós cimborám azt mondja, hogy néha heti nyolc kamion is begördül tőlük a logisztikai központba. Ennek a cégnek a borásza a mádi hegyközség elnöke.
A hegyközség hungarikum, sajátságosan magyar jogintézmény. Köztestület, tanultuk az egyetemen, mindkettőn, a jogin és az élelmiszeriparin is. Az elvi függetlenség, önkormányzás azonban már a szabályok lefektetésénél el lett szúrva, hiszen meghatalmazással bárki, akinek egy tőke szőlője sincs, szavazhat a közös ügyekben. Ezzel csúnyán vissza is élt tegnap a vezér, Gágány úr, aki egyébként szintén jogász...
A mádi szőlőtermelők, azt gondolom jogosan vannak felháborodva azon a tényen, hogy a Promontor úgy működik a községben, hogy nem fizeti ki az embereket. Minden hegyközségi szavazáskor meg kell hallgatnunk Gágány úr hasbeszédét, közgazgasági kioktatását hol a világválságról, hol a nemzetközi helyzet fokozódásáról, avagy a tárgyalásainak fényes kilátásairól. Ami a mellettem ülők kapához, és kaszához szokott kérges kezének láttán, mitagadás, bátor tett.
Most azonban szerintem túllépte a határt. Napirenden kívüli, elvileg kampánybeszédében, majd az utána felszólaló borászának hozzászólásában megfricskázta alapanyagtermelőit, egyetlen - egyébként igaztalan - érvént felhozva, hogy ő az egyetlen felvásárló, az egyetlen megoldás. A jogászi bravúr pedig az volt, hogy a rendszer kiskapuját kihasználva, a település akaratával szemben, kapcsolatainak megmozgatásával összeszedett annyi szavazót, akik meg tudták változtatni a mádi emberek egyöntetű akaratát, és hatalomban hagyták a cég elöljáróját.
A szavazók nyilvánvaló többsége a választás végeredményének kihirdetése után elhagyta a termet. A mádiak lógó orral mentek haza, míg a megfenygetett, illetve a szomszédos kocsmában ingyen itatott bérszavazók ünnepeltek a mádi kultúrházban. Ünnepelték azt, hogy továbbra sem lesznek felújítva a szőlőutak, nem lesz semmi változás, és az emberek ezután sem kapják meg jogos jussukat.
A mádiaknak több ügyvéd ajánlotta fel segítségét, ahogy számos segítőnk akadt korábban a szerencsi erőmű ügyében is. Komoly erők mozdultak meg tehát az ügyben. A csúcsminőségű tokaji bornak ugyanis számos rajongója van, akik felelősséget éreznek a borvidék sorsa iránt.
Demeter Endre
Középkori fesztiválon jártam az olaszországi Lancianoban. A visegrádi Szent György borlovagrendbeli barátaim először tavaly hívtak meg, miután már 12 éve járnak oda (is) csépelni egymást. Az olaszok szerettek volna magyar kiállítókat is a középkori vásárra, így a magyar kontingens a haditornászok mellett kézművesekkel és borásszal is bővült.
A fesztivált 30 éve rendezik egy középkori vásár hagyományát felidézve. A Mastrogiurato-nak nevezett választott városi elöljáró a vásár idejére teljhatalmat, pallosjogot, és ennek végrehajtásához két hadsereget kapott, ami a korszak legbiztonságosabbjává, így legnagyobbjává tette a lancianoi vásárt, szívesen járt oda mindenki. Ennek is van tanulsága a mai időkben, de a legfontosabb tapasztalatom mégis az, hogy a sok hiteltelen és lehúzós fesztivál mellett létezik jó példa, normális út is, ami nem is tűnik kivitelezhetetlennek.
Fantasztikus érzés egy középkori fesztivál közegét átélni, időutazás során egy más kor részévé válni, benne élni. Látni, hallani, érezni, szagolni egy teljesen hiteles egészt, ami pont olyan, mint akkor volt. Ez a korszak végtelen nyugalommal és kiegyensúlyozottsággal tölti el a zaklatott modern lelket, hiszen nagyon emberi és európai. Ezt egyébként jóval kevesebb utazással mindenki átélheti Európa egyik legszínvonalasabb és legelismertebb fesztiválján, a visegrádi Palotajátékokon nyaranta.
Tavaly csak ámultam és bámultam, őszinte, gyermeki csodálattal és áhítattal figyelve a misztériumjátékok unikornisait, tündérkirálynőit és szatíroszait, a zázlósokat, a táncosokat, a dobok pergését, a harsonák hangját, a csaták zaját, a fegyverek és a páncélok csörgését. Idén azonban sokat beszélgettem a borom mellett a német csapat vezetőivel és az egyik olasz mutatványos és zenész csoport dudásával, és végre megértettem, hogy ez a dolog nem csak szép és jó, de a világban divatos és működőképes is. Olasz és Németországban se szeri se száma a kisebb-nagyobb középkori vígasságoknak, szinte minden napra jutna egy. A nagy okosság pedig: még a falusi fesztiválokat, szüreti napokat is igyekeznek ilyenné alakítani, mert látványos, mert hiteles és mert az emberek jól érzik magukat ilyen környezetben.
Átgondoltam gyorsan a magyarországi helyzetet: a vállalhatatlan, igénytelenségben és delíriumban tobzódó, ám mindenütt kötelező falusi napjainkat, és a teljesen érthetetlen módon, erőltetetten jazz-re épített bor- és pálinkafesztiváljainkat. Az egyéb főző, gasztro, kínai bóvlit áruló, kultúrált szórakozást csak ígérő népünnepélyt most nem is elemezném.
Látszólag különböznek, mégis alapvető közös tulajdonságuk, hogy ezeken semmi sincs ingyen, és a szolgáltatás színvonalához képest bicskanyitogatóan drágák. Koncepció, mögöttes gondolat nincs, így az arculat sem alakulhat ki. A kultúrált, színvonalas családi szórakozásnak tehát lőttek. De van megoldás: tisztelt szervezők, önkormányzatok, döntéshozók, kompetensek! Tesség átgondolni, hogyan térhetnénk vissza a középkorba!
Demeter Endre
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet lett 2010-ben az Év Pincészete. Liptai Zsolt főborász és csapata munkájának elismerésén sajnos nem lehettem ott, mert palackozunk, de telefonon azért gratuláltam nekik, a várban pedig majd koccintunk a sikerükre.
Kitűnő, tiszta ízű, egészen feszes és fegyelmezett boraik régóta a figyelem középpontjában vannak. A címke és a design büszkén hirdeti a 996-os alapítást, ami valóban különleges, én is odaírnám. A helyzet azonban az, hogy a borkészítés a kommunizmus évtizedeiben szünetelt, államosítás miatt. A 2003-as újjáélesztést a bölcs barátok profikra bízták. A borászat, a szőlők, így közvetve a borok is a 2004-ben elhunyt világhírű magyar borász, Gál Tibor szakértelmét dícsérik. A főborász, Liptai Zsolt is az ő tanítványa volt, tehát a működést is alaposan bebiztosította. Az elmúlt hét év munkájának eredménye meg is lett, a pincészet megkapta a gazdaság teljesítményét elismerő legnagyobb elismerést, az "Év Pincészete" címet, amelyet 2002-ben alapított a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Borakadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége.
Liptai Zsolt értékelése szerint a cím egy visszajelzés, miszerint a borászat jó irányba halad. A pannonhalmi borvidék arculatát szeretnék bemutatni, és most úgy tűnik, hogy fáradozásuknak volt értelme. Véleménye szerint minden olyan pincészet megkaphatja ezt a díjat, aki felkészültsége folytán tartósan jó borokat készít. A fejlődés az apátsági pincészet esetében folyamatos, jelenleg az út kétharmadánál járnak. A palackszám folyamatosan emelkedik, 2013-ra érik majd el a 300 ezer palackot. A termesztés és technológia tudatos tervezéskor fontos volt a nemzetközileg is versenyképes ár-érték arány, amely sikerének bizonyítéka, hogy a 15-20 százalékos export-arányt folyamatosan tudják tartani. Az elmúlt hét évben folyamatos kísérletezés és odafigyelés mellett lassan kikristályosodik a struktúra: az 50 hektárnyi termő ültetvény harmada kékszőlő, amelyből a pinot noir fajta kapja a legnagyobb hangsúlyt. A fehér szőlők között a rajnai rizling élvez prioritást, és szerepel 20 százalékos aránnyal. A fajta termésének legjavából kiemelt bort is készítenek - szerzetesrendi áthallással - Prior néven.
Demeter Endre
Augusztus végén kiderült, hogy jelenleg ki Magyarország legjobb sommelier-je, azaz pohárnoka. A visszajelzések alapján eddigi legsikeresebb bajnokság ezúttal új helyszínen, Sopronban, a kékfrankos fővárosában került megrendezésre.
A sommelier a magas szintű gasztronómia egyik frontharcosa. Ő találkozik a vendéggel, és neki nyílik módja a borkultúrára és az étel-ital párosításra való nevelésre. Értelemszerűen mindezt bölcsen, elegánsan és finoman teszi. Feladata sokrétű, nem egyszerűen italos pincér, hanem a pince ura és mestere, a készletek rendezője, valamint a vendégek szórakoztatója és oktatója egyben.
Az étel és a hozzá fogyasztott ital harmóniája igen fontos dolog. Az étel ízeit kiemelheti a bor és fordítva, de létrejöhet harmadik, közös íz, mégpedig olyan, amelyet más módon nem lehet elérni, tehát megismételhetetlen élményben részesítheti vendégét egy igazi sommelier.
Magyarország éttermi kultúrájáról mindannyiunknak van véleménye. A régi rossz beidegződések máig élnek, találkoztunk már a dörzsölt zsebelő vendéglátós archetípusával, aki szerint a vendégnek véletlenül sincs igaza. Nem sokkal jobb a modern változat, a teljesen dilettáns újgazdag sem, aki a barátnőnek vett a városi terepjáró mellé egy éttermet is mókából, és el sem tudja képzelni milyen a szakma iránti alázat, és miért kellene egyáltalán borhoz értő kollega a pályára. Majd a nagykereskedő kinyomtatja a borlapot, hozza a borhűtőt, esetleg még fizet is szerződéskötéskor. Ez persze az árakon és a választékon meg is fog látszani, de ezt már nem mindenki látja át.
Egyre több vendég akad azonban, aki egy nagykereskedői itallap láttán inkább nem is kér bort, és bátran jelzi azt a spórolós vezetés felé, hogy elférne a helyen egy önálló döntésekre képes sommelier, mert a világ más részein bizonyos árszínvonal és kategória esetén ez már elengedhetetlen. Ezt sok étterem meg is fogadta, és szerencsére szépen szaporodnak az üdítő példák is.
A sommelier szó jelentését egyre kevésbé kell elmagyarázni, és a szakmai élet is pezseg. Múlhatatlan érdemei vannak ebben a Magyar Sommelier Szövetségnek, és annak a lelkes csapatnak, akik az évek során, a nehézségek ellenére sem csüggedtek, és életben tartották a szakmán belüli kommunikációt és a fejlődést generáló bajnokságot is, 2010 augusztus 26-27-én immár a 17. alkalommal. Mivel a korábbi szervezőknek már nem volt lehetősége a lebonyolításhoz, a sikereiről méltán híres soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. sietett a szakma segítségére és vállalta a rendezést, nyilván hazai pályán, Sopronban.
Az idei győztes Cseke Gábor lett, aki 2007 óta az Egyesült Királyságban a Surrey-beli Hotel Great Fosters sommelier-je. Vendéglátóipari végzettségű, a londoni Wine and Spirit Education Trust diplomakurzusának végzős hallgatója. Korábban már volt második helyezett is (fenti kép 2004-ből), így mindenképpen jó esélyekkel indult. Ezzel a győzelemmel megszerezte a jogot arra, hogy a novemberben, Strasbourgban megrendezésre kerülő európa bajnokságon ő képviselje hazánkat.
Az előző bajnokot, a mostani verseny fő szervezőjét, Lukács Szabolcsot a rendezvény lebonyolításáról kérdeztem. Véleménye szerint annyira pozitívak voltak a viszajelzések, hogy már csak ezért is érdemes volt. Nem titkolta el azt sem, hogy a sikeren felbuzdulva jövőre egy közép-európai bajnokságot szeretnének rendezni a környező országok szövetségeivel együttműködve. Magyar bajnokság így csak két évente lenne. Persze megkérdeztem, hogy nem akart-e inkább indulni. Szabolcs azt mondta, hogy a versenyt nézve elfogta a vágy, szívesen ott lett volna indulóként is, de most más feladata volt.
A megmérettetésen induló sommelier-knek komoly, nemzetközi szintű követelményeknek kellett megfelelniük. Az elődöntőben 90 perc alatt előbb egy 25 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, 2 párlatot felismerni (származási hely, fajta, márka), valamint 2 bort írásban részletesen jellemezni. A gyakorlati feladatok során egy bort dekantálni kellett, majd a poharakba töltött bort egy választott idegen nyelven le kellett írni. A döntőben a színpadon berendezett kvázi-étteremben helyzetgyakorlat-szerűen kellett helyt állni.
A versenyző éttermi szituációban, mint az étterem fősommelier-je fogadta a vendégeket, akik "nem beszéltek magyarul", tehát angolul kellett pezsgőt ajánlani és felszolgálni nekik. A továbbiakban adott ételsorhoz italsort kellett ajánlani, az italok között szerepelnie kellett három külföldi tételnek is. Ezután bort kellett dekantálni a következő asztalnál, ezt egy hibás borlap szóban történő kijavítása követte, majd felkészülés nélkül, az igen nagyszámú néző előtt rögtönözve kellett 3 bort 5 párlatot minél pontosabban leírni-felismerni.
Ezt szivargyújtás követte, majd a három döntősnek egyszerre egy 1,5 literes palack Moet et Chandon pezsgőt kellett kitöltenie 12 pezsgőpohárba úgy, hogy ne maradjon a palackban illetve hogy minden pohárba ugyanannyi jusson. A 3 versenyző az utolsó számot kivéve egymás után szerepelt. A döntőn a versenyzőknek a rendelkezésre álló tiszta idő 50 perc volt, amely a feladatonként meghatározott időkorlátokból adódódott össze. Mindhárom versenyző munkájáról videofelvétel készült a zsűri munkájának megkönnyítésére, a nézők így nemcsak a nézőtérről, hanem a vászonra kivetített közelképen kinagyítva is követhették a versenyzők mozdulatait. Ritkán látni ilyen jól szervezett, gördülékeny és látványos bor-gasztronómiai rendezvényt. Gratulálok a győztesnek, az indulóknak és a szervezőknek is.
Demeter Endre
Idén is lesz, ahogy mondják, szokássá váltak. Így is van, ami előnyökkel és hátrányokkal is jár. Szerencse, hogy a bor ilyen nagy divat. Annak viszont kevésbé örülök, hogy a helyszínt régen kinőtte a rendezvény, ezért mozdulni sem lehet. Nem is sok vizet zavarok ott fent, az intimebb kóstolókat szeretem, de azért nyilván felnézek, és ezt jó szívvel ajánlom is mindenkinek.
Az idei díszvendégek a határon túli magyar borászok lesznek, ami külön öröm, hiszen megérdemlik az - akár megkülönböztetett - figyelmet, mégis úgy látom, hogy nehezen kapnak megjelenést. A megújult honap szerint itt lesz Balla Géza, a Kasnyik család és Maurer Oszkár is, akiknek jól ismerem borait, és leginkább a kihagyhatatlan kategóriába sorolnám őket. Már csak értük is érdemes felcaplatni a sok lépcsőn.
A boregyetem megadja a szakmaiságot, amit a tömegrendezvényt felületesen szemlélők esetleg hiányolhatnak. Az összes előadás érdekesnek hangzik, ahogy a korábbiakból is sokat tanultam már az évek során.
Idén végre a fesztivál idejétől eltérő időpontban, egy héttel korábban rendezik a Szentendrei Skanzenban a Szüreti Sokadalmat. Aki tehát kézműves borászokra és gyerekkonformabb szórakozásra vágyik mostantól nem kell választania, mindkét helyre eljuthat.
Jó szórakozást mindenkinek!
Július 9-11-én ismét megrendezték a palotajátékokat Visegrádon, és mi is ott voltunk a Királyi Borudvarban, nemes társaságban. Sok szeretettel fogadtak ismét, nagyon jó volt találkozni a barátainkkal.
Július 17 és augusztus 1 között borheteket rendeznek Badacsonyban a mólónál. Egy ilyen téma jó alibit jelent a nyaralásra és/vagy a borozásra, hálás is vagyok.
Egy régi kedves ismerősöm szólt, hogy menjünk. Van ilyen. Beültünk a drága terepjárójába, és viccesen szűkülő utakon Tabdiba értünk. Gyermekkoromban volt a sarkon egy kocsma, amit a srácok napközinek hívtak, de Tabdi borozó volt kiírva. Szürreális hely volt, merőkanállal mérték a bort, gyerekfejjel sokminden volt döbbenetes. Mélyen beégett, úgyhogy örültem hogy eljutottam végre a névadó településre, ahová régóta készültem.
Grandiózus beruházást valósított meg a Royal Tokaj Wine Company a Tokaj-Hegyaljai Mádon. Az gigantikus építmény átadása mégis emberi léptékűre sikerült.
Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.
Utolsó kommentek