Szilveszterkor fogy el a legtöbb a gyöngyöző italból, amely teljesen összefonódott az új esztendővel, ezzel a különleges alkalommal. Titokzatossága és ünnepélyessége miatt mára a szilveszter jelképéve lett. Nálunk a vasárnapé is, hiszen 2003 óta folytatunk kísérleteket hagyományos készítésű nyerspezsgőkkel, amelyek nagyon szépen kísérik az összes ünnepnapot.
A Royal Tokaj főborásza, Áts Károly idén tizedszer szervezte meg a helyi borászok évzáró kóstolóját december 29-én. A jubileumi eseményen is komoly seregszemlét láthattunk a világ boraiból, ám a legfontosabb mégis az volt, hogy jól éreztük magunkat együtt.
Az év vége és a születésünk napja egyaránt visszatekintésre késztet. Mivel nekem a kettő szinte egybeesik, minden évben alaposan értékelem az évjáratot, mérleget készítek, elsősorban a jövő bölcs tervezése érdekében.
A desszertekhez való viszonyulásom olyan, hogy egyik oldalról erről a műfajról vagyok hajlandó a legkönnyebben lemondani, de ugyanakkor egy jól elkészített desszert kulináris katarzist is jelent számomra. Másként fogalmazva: míg a mai magyar vendéglátás főáramának hagyományos fogásait, a halászlevet, csülök péknét, rántott borjúlábat, körömpörköltet stb. szívesen fogyasztom, nemcsak az Aranyszarvas-Mák-Kistücsök zsánerű modern átiratban, hanem a megszokott módon is, addig a main stream cukrászat zselatinos-vajkrémes-piskótás szabványprodukciói nem hoznak lázba a legcsekélyebb mértékben sem.
Az év vége felé szokás egy kicsit lazítani. Ilyenkor nem egy újság kiad egy önreflexív, könnyed hangvételű számot, tévéműsorok közreadják saját bakijaikat, divat a kabaré és mindenféle könnyű műfaj. Jómagam úgy gondoltam, hogy számba veszem néhány, a borral kapcsolatos furcsa, abszurd éttermi-pincei élményemet.
A kérdést Dorozsmai kollega dolgozata filozofikus igénnyel járta körbe, nekem csak a nehezét hagyta, hogy a desszert, azaz a bejgli minden családban felmerülő dilemmájára keressek választ. Ime tippjeim a csömör elkerülésére.
Szerintem mindenki vágyik egy jó pezsgőre, és meg is érdemli azt. Végeztem a karácsonyi szállításokkal, rengeteg mosolyt kaptam. Nem is csoda, hiszen olyasmit adtam, aminek van értelme. Hazaérve viszont ha végignézek a beérkezett ajándékok hadán, sírni tudnék azon a sok kidobott pénzen és energián, amit tökéletesen haszontalan, felesleges, sokszor giccses, és értelmetlen kacatok céges logózására költöttek.
Talán még kevéssé borissza barátaink is egyetértenek abban, hogy a „nagy” borok a legszebb ünnepet is még ünnepélyesebbé tehetik. Érdemes elgondolkodni tehát azon, hogy milyen bort ajándékozzunk, illetve milyen bort igyunk az ünnepek alatt. A választás nagy mértékben egyéniség- és keresetfüggő, de azért megrajzolhatók bizonyos alapvonalak, amelyek mentén orientálódhatunk a magyar borok hál’Istennek eléggé kusza és szövevényes világában.
Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia főtitkára úgy fogalmazott a sajtó tiszteletére rendezett gálán, ahol nyilvánosságra hozták az akadémia szavazásának eredményét és kihirdették a 2011-es Év borászát, hogy e díj a borász szakma Kossuth díjává nőtte ki magát. Nem csoda, hogy immáron komoly sajtóérdeklődés övezi a választási folyamatot és különösképpen az eredményhirdetést.
A Terroir Club kóstolója igazi borünnep volt az ínyenc borisszák számára. A Terroir Club mint intézmény is példamutató, egyfajta fellegvára a hiteles borforgalmazásnak. Az is örömteli volt, hogy nemcsak a T.C. portfolióba tartozó borászokat hívták meg, viszont csak és kizárólag terroir-borászok kaptak meghívót.
A Tokaji Borbarátnők Társasága Luca-nap előestéjén rendezte éves budapesti kóstolóját a Vármegye Szalonban. Az eseményt igen nagy érdeklődés övezte. Ez persze nem csoda, hiszen mint Mészáros Gabriella, az est háziasszonya, és a Borkollégium vezetője elmondta, a nők finomságot, egyensúlyt visznek a borba is, így érthető, hogy ennyi szép tokaji kerül ki kezük alól.
Megvan az év borásza. Mivel tavaly a fehér borokat készítő Légli Ottó nyert, idén logikusan vörösbortermelő lett a befutó, mégpedig Szekszárdról. A borvidékről 3 jelölt is volt, a győztes mellett Heimann Zoltán, és Dúzsi Tamás. Mindhárman a Pannon Bormíves Céh tagjai, a pincészetek második generációs tagjai pedig a fiatal borászokat tömörítő Junibor egyesület környékén találhatóak meg. Egységes volt tehát a pálya. Gratulálunk Péternek, mert csodaszépek a borai, és jó ember, igaz barát.
Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.
Utolsó kommentek