Költöznek és megújulnak Borbandiék. Ezentúl a borbadni.hu-n leszünk elérhetőek. A cél marad, azaz borról írunk, a tudásszomj csillapítására. Igyekszünk a fogyasztókat továbbra is korrekt és pontos információkkal ellátni, saját döntéseik megalkotásának segítésére.

0 Komment 0 Reblog!
0

A tavalyi első, hagyományteremtő rendezvény sikere nyomán újra megrendezi a borász pókert a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület. Újra összehívjuk a magyar borászokat egy kellemes hétvégére, ahol egymás társaságát, borait, és a játék örömét egyszerre élvezhetik.

0 Komment 0 Reblog!
0

Nagy alkotások többnyire szerelemből születnek. S nem feltétlenül egy emberi lény iránt érzett elragadtatottságból, hanem a művészet, irodalom, gasztronómia vagy akár a bor iránt táplált, szerelemszerű rajongásból.  Érvényes ez megannyi borra, melyet nem az egzisztenciális kényszer szült, hanem a borász minőségre való törekvése. „Kiadó és közönség nem létező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt” – írta Szabó Dezső 1922-ben a Panasz című kötetben. S így van: ha valaki nagyot akar alkotni, nem lesheti fél szemmel azt, hogy mit kíván éppen a közönség.

0 Komment 0 Reblog!
0

Egyre több étteremben van már pohárnok, azaz sommelier. Üdvözöljük is őket, mint a hamarosan érkező madarakat. Nem is olyan régen csak egy maroknyi haladó gondolkodású vendéglátós volt, aki erre a célra alkalmazott embert, akit jellemzően ki is képeztetett. Mára eljutottunk odáig, hogy azt mesélik: a vendég inkább nem is iszik bort, ha nagykereskedő adta a borlapot, és nincs sommelier, aki ajánlana valamit az ételhez.

0 Komment 0 Reblog!
0

Igen kellemes élményem volt az utóbbi időben a Borjour Magnum. Tavaly és tavalyelőtt kimaradt sajnos, de idén sikerült eljutni. Persze a bőség zavaráról szólt, de azért csak sikerült rendet vágni a káoszban, elsősorban azokra a pincészetekre utaztunk, melyeket nem ismertünk.

0 Komment 0 Reblog!
0

Másfél évtizede, midőn az első minőségi borokat kóstolgattuk a Várbarlangban az akkori borínyenc igazgatónak köszönhetően, hatalmas sikerélmény volt felfedezni a „fajtakaraktert”, megjegyezni a pincészetek mellett fajtaneveket, kialakítani a borok világában az első fogalmi kapaszkodókat azon túl, hogy édes, száraz, fehér, vörös. Az ember automatikusan alakítja ki a fajta-centrikus kóstolási készséget, s hamar választ kedvenc fajtákat.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén rendezik a Kocsonyafesztivált Miskolcon. A fesztivál hármas célja a gasztronómia, a bor és a művészet közvetítése egy időben, egy helyen. Idén a Kárpát-medence értékeit bemutatva Románia a díszvendég, a borok terén pedig a Tokaji Borvidék egyik legérdekesebb települése, Mád mutatkozik be.

0 Komment 0 Reblog!
0

Már 7 éve tart a rendezvénysorozat, amellyel a magyar vendéglátás Münchausenként megpróbálta magát a hajánál fogva kihúzni a csávából. A rendezvénysorozat sikeres, a számok legalábbis azt mutatják, hogy 200 ezer embert érdekel a dolog.

0 Komment 0 Reblog!
0

Számos tanulságot szolgáltatott az Info Rádió Hordóminta című műsorának ma esti adása, hiszen érzékeny témát választottak: Drágák-e a magyar borok, és ha igen, miért.

0 Komment 0 Reblog!
0

Iszik vagy vezet

Címkék: drift, rallye, borász

A hétvégék általában a kóstolókról és a vendégekről szólnak, de van kivétel. Vasárnap kiszabadultunk, és ennek örömére nem ittunk, hanem vezettünk.

0 Komment 0 Reblog!
0

Kialakulóban van egy rendkívül hasznos és értékteremtő hagyomány, a Furmint Február: hasonlóan ahhoz, ahogy a Márton nap is szép lassan beitta magát a vendéglátóipar világába s ma már természetes dolog, hogy majd’ minden vendéglő libaételeket kínál Márton napkor és igyekszik újborokat is beszerezni hozzá, úgy a Furmint Február sem szorítkozik lassan az egyébként parádés Mezőgazdasági múzeumbeli kóstolóra, hanem vendéglők serege, borszaküzletek is csatlakoznak az akcióhoz.

0 Komment 0 Reblog!
0

Úgy egyeztünk Endre kollegámmal, hogy mindketten írunk a Borbandi-turnéról, annál is inkább, mert érdekes lehet ugyanaz az esemény két szemszögből. Elvégre az egész blog erre a kettőségre épül: hogy néz ki a borok világa a termelő és a fogyasztó perspektívájából? Persze van a dolognak némi pikantériája is abban az értelemben, hogy nem könnyű olyan hangnemet találni, mely nemcsak tárgyszerű, hanem annak is látszik.

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek