Borbandi lett a fiatalok kedvence

Címkék: Borbandi, Junibor, díj, JuniWine, furmint, szüret, borász

Hétvégén Borbandi elérte élete legnagyobb sikerét. Fiatal borászok szavazatai alapján 2011-ben Demeter Endre Tokaji Furmintja lett az év bora. 2011. szeptember 2-án, Etyeken tartotta meg szokásos éves borkóstolóját a Junibor, a fiatal borászokat tömörítő egyesület. A kóstoló során maguk a borok készítői szavaztak az általuk legkiemelkedőbbnek tartott tételre, így különösen komolynak számít az elismerés.

Árvay Angelika, a Junibor elnöke elmondta: „Az új generációs borász egyesület évente rendez tagjainak és a fiatal borfogyasztó közönségnek legfrissebb boraiból bemutatót Etyeken, a Rókusfalvy Teraszon. A vendégek a nyárzáró eseményen széleskörű merítést kapnak a minőségi magyar borok világából, a borászok pedig egymással is találkoznak. A fiatal borászok szavazatai alapján egy bor a JuniWine címet viselheti."

A 2011-es JuniWine egy 2009-es Furmint. A bor a Tokaj-Hegyaljai Mádról származik, és a világörökség részét képező település termőhelyi adottságait fejezi ki. A vulkáni talaj adta karaktert a korlátozott terhelés és a kíméletes feldolgozás egyaránt segít bemutatni. A hagyományos borkészítés, azaz a kézi prés, a spontán erjesztés és zempléni hordók használata tovább fokozza a helyi jelleget. Az utóbbi időben furmint szőlőfajta Magyarországon és külföldön is nagy népszerűségnek örvend, fokozott figyelem övezi. A nagy formátumú száraz fehér borok divatja és az egyedi termőhelyet kifejező, helyi fajták felé irányuló fokozott figyelem miatt. A  gasztronómia is felfedezi a furmintot, egyre gyakrabban párosítják főételekhez, vörös húsokhoz. Kezdjük tehát igazán komolyan venni ezt a régi magyar fajtát.

Demeter Endre élete legnagyobb sikerének tartja a címet, véleménye szerint fiatal borászként ez a legnagyobb szakmai elismerés. Megtisztelőnek nevezte, hogy a méltán híres borászok köre az ő borát ítélte az év legjobbjának.

A borász hozzátette, hogy az Élvezet névre hallgató természetes tokaji édesborát évek óta a Junibor koncepciója szerint készíti, azaz a fiatalok számára igyekszik utat mutatni a minőségi borok felé, természetes alternatívát adva a koktélfogyasztás mellé.

A fiatalember a napokban kezdi a szüretet, elsőként a pezsgőihez szedi az alapanyagot. Elmondta, hogy a nehéz munka kezdetén nagyon sok erőt tud meríteni a fiatal borászok szavazataival elnyert címből.

A díjat három éve, az ITD Hungary közbenjárására alapították. A korábbi győztesek az egri Bolyki János és az etyeki Hernyák Tamás voltak.

Vinoport.hu, Árvay Angelika, Demeter Endre

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek