Költöznek és megújulnak Borbandiék. Ezentúl a borbadni.hu-n leszünk elérhetőek. A cél marad, azaz borról írunk, a tudásszomj csillapítására. Igyekszünk a fogyasztókat továbbra is korrekt és pontos információkkal ellátni, saját döntéseik megalkotásának segítésére.

0 Komment 0 Reblog!
0

A tavalyi első, hagyományteremtő rendezvény sikere nyomán újra megrendezi a borász pókert a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület. Újra összehívjuk a magyar borászokat egy kellemes hétvégére, ahol egymás társaságát, borait, és a játék örömét egyszerre élvezhetik.

0 Komment 0 Reblog!
0

Nagy alkotások többnyire szerelemből születnek. S nem feltétlenül egy emberi lény iránt érzett elragadtatottságból, hanem a művészet, irodalom, gasztronómia vagy akár a bor iránt táplált, szerelemszerű rajongásból.  Érvényes ez megannyi borra, melyet nem az egzisztenciális kényszer szült, hanem a borász minőségre való törekvése. „Kiadó és közönség nem létező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt” – írta Szabó Dezső 1922-ben a Panasz című kötetben. S így van: ha valaki nagyot akar alkotni, nem lesheti fél szemmel azt, hogy mit kíván éppen a közönség.

0 Komment 0 Reblog!
0

Egyre több étteremben van már pohárnok, azaz sommelier. Üdvözöljük is őket, mint a hamarosan érkező madarakat. Nem is olyan régen csak egy maroknyi haladó gondolkodású vendéglátós volt, aki erre a célra alkalmazott embert, akit jellemzően ki is képeztetett. Mára eljutottunk odáig, hogy azt mesélik: a vendég inkább nem is iszik bort, ha nagykereskedő adta a borlapot, és nincs sommelier, aki ajánlana valamit az ételhez.

0 Komment 0 Reblog!
0

Igen kellemes élményem volt az utóbbi időben a Borjour Magnum. Tavaly és tavalyelőtt kimaradt sajnos, de idén sikerült eljutni. Persze a bőség zavaráról szólt, de azért csak sikerült rendet vágni a káoszban, elsősorban azokra a pincészetekre utaztunk, melyeket nem ismertünk.

0 Komment 0 Reblog!
0

Már 7 éve tart a rendezvénysorozat, amellyel a magyar vendéglátás Münchausenként megpróbálta magát a hajánál fogva kihúzni a csávából. A rendezvénysorozat sikeres, a számok legalábbis azt mutatják, hogy 200 ezer embert érdekel a dolog.

0 Komment 0 Reblog!
0

Számos tanulságot szolgáltatott az Info Rádió Hordóminta című műsorának ma esti adása, hiszen érzékeny témát választottak: Drágák-e a magyar borok, és ha igen, miért.

0 Komment 0 Reblog!
0

Iszik vagy vezet

Címkék: drift, rallye, borász

A hétvégék általában a kóstolókról és a vendégekről szólnak, de van kivétel. Vasárnap kiszabadultunk, és ennek örömére nem ittunk, hanem vezettünk.

0 Komment 0 Reblog!
0

Úgy egyeztünk Endre kollegámmal, hogy mindketten írunk a Borbandi-turnéról, annál is inkább, mert érdekes lehet ugyanaz az esemény két szemszögből. Elvégre az egész blog erre a kettőségre épül: hogy néz ki a borok világa a termelő és a fogyasztó perspektívájából? Persze van a dolognak némi pikantériája is abban az értelemben, hogy nem könnyű olyan hangnemet találni, mely nemcsak tárgyszerű, hanem annak is látszik.

0 Komment 0 Reblog!
0

Dorozsmai Endre kollega úgy döntött, hogy a bortúránk részeként, érkezésemkor megvendégel otthonában. Lefőzte egy korábbi borvacsorája menüjét és a hozzájuk kiválasztott borokat is megbontottuk. Fejedelmi volt.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Borbandi blog két állandó szerzője, Dorozsmai Endre és Demeter Endre borkóstoló roadshow-t szervezett. Az első állomás Budapest, a második Arad, a harmadik pedig Temesvár volt. Mindhárom alkalmat patinás, 8-10 éves múltra visszatekintő borklub szervezte, a siker pedig messze felülmúlta a várakozásokat.

0 Komment 0 Reblog!
0

Vízkereszt és hamvazó szerda között tart a báli szezon. Minden közösség megrendezi a saját összejövetelét, és a mulatsághoz nálunk a bor is hozzátartozik. Számos rendezvény témáját a spirituális ital adja, köztük a Tokaji Borbarátnők VIII. Jótékonysági Báljáét is.

0 Komment 0 Reblog!
0

Megszűnik az eddig a bormarketingért felelős Agrármarketing Centrum (AMC), az ezzel kapcsolatos feladatok pedig végre logikusan a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerülnek. A szakma kitörő örömmel fogadta a hírt, nekem viszont szinte hiányozni fog, hiszen az utóbbi 8 évben olyan sok témát adtak nekem.

0 Komment 0 Reblog!
0

Bor és kártya

Címkék: kártya, bor, póker, 21, tarokk, bridge, ulti

A kétezres évek elején, amikor még nem volt divat a blogolás, a hasonló gondolkodásúak különböző tematikus fórumokon találhattak egymásra. Akkor alakult ki a „Bor, az istenek ajándéka” című, 1999. július 15-én alapított topic közössége, amelynek tagjai közül többen is elismert bloggerek, szakírók lettek azóta. Még annak idején, a régi szép időkben játszottuk e fórumon azt, hogy asszociatív síkon milyen kártyajátékhoz ki milyen bort kapcsolna.
Az ötlet megéri a felmelegítést.

0 Komment 0 Reblog!
0

Megvan az új prés

Címkék: prés, borászat

Messze még a szüret, de elkezdtük a felkészülést. Hernádi barátaim hívtak az örömhírrel, hogy találtak egy régi, működőképes prést, mehetek érte. Így is tettem, és hamarosan kezdődik a hosszú felújítási folyamat.

0 Komment 0 Reblog!
0

Borász lehet az év férfija

Címkék: borász

Az év férfiját keresi a Fejér Megyei Hírlap, és a jelöltek között két, a megyében dolgozó borász is van. A vicceket félretéve nagyon örömteli hogy egyáltalán felmerül az ötlet, hogy egy helyben dolgozó borász életpálya követendőnek számít, illetve kiemelésre méltó. Szavazzunk holnapig Hernyák Tomira és Miklós Csabira.

0 Komment 0 Reblog!
0

A magyar kultúra napján elgondolkodtam, hogy ha Kölcsey himnuszának befejezése annyira fontos, akkor az abban megemlített magyar borkultúra miért nem kap több figyelmet.

0 Komment 0 Reblog!
0

Vörös és fehér

Címkék: vörösbor, fehérbor

Ha képesek vagyunk elvonatkoztatni saját egyéni érdekeinktől, akkor kifejezetten örömteli jelenségként kezelhetjük, hogy a száraz fehérborok lassan kezdik megtalálni a maguk helyét a magyar palettán az árak tekintetében is, persze kiegyensúlyozódásra még van további kifutási lehetőség. Teljesen abszurd dolog ugyanis, hogy a legtöbb esetben a száraz vörösborok még ma is lényegesen többe kerülnek, mint a fehérek, miközben sem élvezeti, sem eszmei értékük ezt nem teszi indokolttá.

2 Komment 0 Reblog!
0

Pénteken takarítunk

Címkék: varázslat, borászat

A holdnaptár, a régi öregek, és több más tiszta forrás szerint pénteken takarítani kell. Megtaláltuk ebben a logikát, hiszen ha elemi kénnel fertőtlenítjük a légteret, akkor jó ha két napig nem kell bemenni a feldolgozóba. Persze mi mindenből igyekszünk viccet csinálni és reggeltől estig szórakozunk, amit szeretnénk megosztani olvasóinkkal is. Mád varázslatos hely, és ezt le is fényképeztük.

0 Komment 0 Reblog!
0

Január 7-én szombaton a fiatal borászokat tömörítő Junibor egyesület utószilvesztert szervez Budapesten a DiVino Borbárban. Az év első komolytalan boros rendezvényén nagy számban lesznek megtalálhatók a borászok és persze boraik.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Royal Tokaj főborásza, Áts Károly idén tizedszer szervezte meg a helyi borászok évzáró kóstolóját december 29-én. A jubileumi eseményen is komoly seregszemlét láthattunk a világ boraiból, ám a legfontosabb mégis az volt, hogy jól éreztük magunkat együtt.

0 Komment 0 Reblog!
0

Az év vége és a születésünk napja egyaránt visszatekintésre késztet. Mivel nekem a kettő szinte egybeesik, minden évben alaposan értékelem az évjáratot, mérleget készítek, elsősorban a jövő bölcs tervezése érdekében.

0 Komment 0 Reblog!
0

A desszertekhez való viszonyulásom olyan, hogy egyik oldalról erről a műfajról vagyok hajlandó a legkönnyebben lemondani, de ugyanakkor egy jól elkészített desszert kulináris katarzist is jelent számomra. Másként fogalmazva: míg a mai magyar vendéglátás főáramának hagyományos fogásait, a halászlevet, csülök péknét, rántott borjúlábat, körömpörköltet stb. szívesen fogyasztom, nemcsak az Aranyszarvas-Mák-Kistücsök zsánerű modern átiratban, hanem a megszokott módon is, addig a main stream cukrászat zselatinos-vajkrémes-piskótás szabványprodukciói nem hoznak lázba a legcsekélyebb mértékben sem.

0 Komment 0 Reblog!
0

Az év vége felé szokás egy kicsit lazítani. Ilyenkor nem egy újság kiad egy önreflexív, könnyed hangvételű számot, tévéműsorok közreadják saját bakijaikat, divat a kabaré és mindenféle könnyű műfaj. Jómagam úgy gondoltam, hogy számba veszem néhány, a borral kapcsolatos furcsa, abszurd éttermi-pincei élményemet.

23 Komment 0 Reblog!
0

A kérdést Dorozsmai kollega dolgozata filozofikus igénnyel járta körbe, nekem csak a nehezét hagyta, hogy a desszert, azaz a bejgli minden családban felmerülő dilemmájára keressek választ. Ime tippjeim a csömör elkerülésére.

0 Komment 0 Reblog!
0

Talán még kevéssé borissza barátaink is egyetértenek abban, hogy a „nagy” borok a legszebb ünnepet is még ünnepélyesebbé tehetik. Érdemes elgondolkodni tehát azon, hogy milyen bort ajándékozzunk, illetve milyen bort igyunk az ünnepek alatt. A választás nagy mértékben egyéniség- és keresetfüggő, de azért megrajzolhatók bizonyos alapvonalak, amelyek mentén orientálódhatunk a magyar borok hál’Istennek eléggé kusza és szövevényes világában.

1 Komment 0 Reblog!
0

Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia főtitkára úgy fogalmazott a sajtó tiszteletére rendezett gálán, ahol nyilvánosságra hozták az akadémia szavazásának eredményét és kihirdették a 2011-es Év borászát, hogy e díj a borász szakma Kossuth díjává nőtte ki magát. Nem csoda, hogy immáron komoly sajtóérdeklődés övezi a választási folyamatot és különösképpen az eredményhirdetést.

0 Komment 0 Reblog!
0

Tokaji Borbarátnők Társasága Luca-nap előestéjén rendezte éves budapesti kóstolóját a Vármegye Szalonban. Az eseményt igen nagy érdeklődés övezte. Ez persze nem csoda, hiszen mint Mészáros Gabriella, az est háziasszonya, és a Borkollégium vezetője elmondta, a nők finomságot, egyensúlyt visznek a borba is, így érthető, hogy ennyi szép tokaji kerül ki kezük alól.

0 Komment 0 Reblog!
0

Borbandi nap van

Címkék: fényfestés, Borbandi

Névnapunk van, Bandi nap. Ezúton köszöntjük Takler Andrist, Andreas Ebnert, Mátyás Bandit, és persze szerzőtársamat, Dorozsmai Endrét, valamint a Juniborbár, a Divino sommelierjét, Egyed Andrist is. Ahogy minden druszánkat!

0 Komment 0 Reblog!
0

Nemrég Villányban jártam, tíz-tizenkét évvel ezelőtti első bortúráim helyszínén. Hiszen hová vezessen a borturista útja, miután olvasott egy-két boros könyvet, csemegézett a Borbarát 1999-es és 2000-es számaiból, kitapasztalta, hogy a Szépasszonyvölgyben milyen vegyes a választék, megfordult és hasonló élményeket gyűjtött Tokaj főutcáján? Villány kiváló célpont, hiszen több komoly pincészet is látogatható, nemcsak a pünkösdi bortúrán, hanem egész évben fix nyitva tartással.

0 Komment 0 Reblog!
0

Kezdődik az advent

Címkék: advent, bor

Egy nagyon kedves barátom a legszebb saját kézzel készített ajándékkal lepett meg, amit valaha kaptam. Ezt az adventi asztaldíszt a szamorodnim ihlette. Meg kell osztanom, mert méltó kezdetnek tartom a szeretet és a Természet újjászületésének ünnepéhez. A fő tanulság számomra az, hogy érdemes szép borokat készíteni, és a legjobb tudásunk szerint létezni a világban.

0 Komment 0 Reblog!
0

Megoszlanak a vélemények abban a kérdésben, hogy Hamvas Béla klasszikus műve, "A bor filozófiája" mögött mekkora borismeret húzódott meg. Azt viszont mindenki kényszeredetten vagy nem, de elismeri, hogy Hamvas nagyon jó ösztönnel közeledett a borokhoz. Nem véletlen, hogy a legtöbb említettsége a műben a somlói boroknak van – amely borvidék egyébként érdekes módon kimaradt a "Borkatalógus – vázlat" c. fejezetből.

0 Komment 0 Reblog!
0

Tömegessé vált a visszatalálás a hagyományos készítésű termékekhez. A hétvégén a Millenárison rendezett Kézműves Magyar Ízek Vására igazán sikeres volt, annyira, hogy rá is szerveztek, magyar szokás szerint. A kiállításból keveset láttam, de mindenki azt mondta, hogy jó hangulatú, olajozott, korrekt rendezvény volt.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén Móron három fiatal borász szervezett közös programot. A Móres-T több szempontból haladó rendezvény volt, hiszen a facebookon szerveződött, összefogásra alapult, tele volt fiatal kollegákkal más vidékekről, feszes volt a tempója, ám nagyon laza a hangulata, és minden rendben volt. Ilyet ritkán látunk.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator nevű rendezvényen ismerkedhetnek a 2011-es évjárattal az érdeklődők november 12-én és 13-án a szentendrei Skanzenben. A hely szerethető, mert családbarát, és mert lesz színpad, zene, kézműves foglalkozás, libás étel, és persze újbor.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Márton-nap az újbor ideje, szaporodnak a vacsorák, bemutatók, debütáló friss tételek. Pár éve felkapottnak számít megülni a borászok védőszentjének napját, tegyük is, hiszen ünnepelni jó dolog. Még akkor is, ha a háttérben ürességet látunk...

Szent Márton és a koldus - dunántúli oltárkép

0 Komment 0 Reblog!
0

A Gousteau Kulináris Élményműhely álarcosbált rendez november 5-én Mádon. Mindenkit szeretettel várunk, a bor szellemében.

0 Komment 0 Reblog!
0

A bodrogkereszttúri Mindszent havi mulatság sok más pozitív kezdeményezéssel együtt a hagyományteremtés egyik szép példája. Idén második alkalommal rendezték meg s mivel egy szerencsés véletlen folytán épp Mádon tartózkodtunk, igen jó programnak kínálkozott átruccanni a szomszédságba. Persze ezúttal is bebizonyosult, hogy ha nem akarunk végigrohanni az egyes pincéken, akkor nem lehet mindent belesűríteni egy délutánba.

0 Komment 0 Reblog!
0

Északon nyert Eger

Címkék: st. andrea, Eger, bor

Az Egri Bikavér 2011-ben is az év vörösbora a Benelux államokban. A Proefschrift magazin által 23. alkalommal kiírt Proefschrift Wijnconcours nemzetiközi borversenyen a borszaküzlet kategóriában a St. Andrea szőlőbirtok Merengő Egri Bikavér Superior 2009 borát az év vörösborának választották.

0 Komment 0 Reblog!
0

Somló Budapestre megy

Címkék: Somló, bor, kóstoló

Bországjárás keretében Somló a budapesti Festetics Palotában mutatkozik be október 27-én. A borvidék szerelmeseinek kötelező, akik pedig most ismerkednek vele, azoknak erősen ajánlott, hiszen az egyik legkülönlegesebb adottságú borvidék gyakorlatilag teljes seregszemléjét kár lenne kihagyni.



0 Komment 0 Reblog!
0

Várunk a desszertre

Címkék: szüret, bor

Már második hete nem szüretelünk, mert az édesborok alapanyagát Tokajban a tőként töppesztjük, igen nagy kockázatot vállalva a várakozással. Azért nem pipálunk a tornácon, feladat akad így is bőven.

0 Komment 0 Reblog!
0

Egyik kedves ivócimborámmal elhatároztuk, hogy teszünk egy bor-centrikus túrát az Alföldön.

0 Komment 0 Reblog!
0

Pontosan egy hónapja kezdtük a szüretet, jóval előbb a szokottnál. Tegnap befejeztük a szárazborok alapanyagának szedését. Bent van, amit szerettünk volna, és elértük azt a határt, amikor a must már valószínűleg csak maradékcukorral tud kierjedni. Ezért most megállunk egy pillanatra, várunk az aszúsodást indító esőre, és már nem rohamtempóban, hanem szépen lassan szedjük a természetes édesborokhoz a szőlőt.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Tokaji lösz arca

Címkék: Tokaj, lösz, borkóstoló

Képzett és gyakorlott sommeliert, Mácsai Ilcsit küldtük a kissé rendhagyó, a maga nemében első tokaji kóstolóra, amelyen a löszön termelt borokkal ismerkedhettek az érdeklődők.

fotó: Katagi Yugi

1 Komment 0 Reblog!
0

Új ördög a csapatban

Címkék: Chile, bor és gasztro

A világ negyedik legnagyobb pincészete, a chilei Concha Y Toro vendégei voltunk egy reggeli borkóstolón, amelyet Daniela Perez, chilei bornagykövet asszony és Buday Péter adott a magyar borbloggereknek a Larus étterem teraszán. Az ördög-logós latin hangulatú borok jó kezdetnek bizonyultak egy napsütéses péntekhez.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén lesz a móri bornapok. A patinás, 1934 óta a hegyközség által rendezett esemény programja annyira gazdag, hogy el se kezdem felsorolni. A lényeg: Miklós Csabi azt mondta, hogy "aki kíváncsi az ezerjó hangulatra, látogasson el Mórra". Leszünk vagy 25 ezren.

post_61135_20110930161839.jpg
0 Komment 0 Reblog!
0

A Tokaj Renaissance Egyesület a hétvégén visszavárja a Vinum Regum Rex Vinorum borlovagrend eddig felavatott tagjait a borvidékre, Dusóczky Tamás pincéjébe.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén szüreti napok lesznek Tokajban. Végre lecserélték a vállalhatatlan szervezőket, így komoly reményekkel várjuk a rendezvényt. A sétálóutcán várják a vendégeket, ízletes fehérborokkal, és számos kultúrpogrammal.


0 Komment 0 Reblog!
0

Borral főzni

Címkék: bor és gasztro

Borral főzni népszerű dolog. A kulinárisan érzékeny közönség nagy részének felcsillan a szeme annak hallatára, hogy vörösboros pörkölt vagy fehérboros gombamártás. Jómagam mindazonáltal inkább óvatosságra intek, főleg a vörösborok esetében.

1 Komment 0 Reblog!
0

Hogy milyen a jó borlap, az bizonyos mértékig egyénfüggő, de azért fel lehet állítani egy kritériumrendszert, mely többé-kevésbé általános érvényű.

0 Komment 0 Reblog!
0

Idén húsz esztendős a borfesztivál. Amikor elindult útjára a Vörösmarty téren a sokat látott rendezvény, nem lehetett sejteni, hogy hány másik ered még a nyomába. Ami messzemenően örömteli. Divatjelenség mindent leszólni, akár van a fanyalgásnak alapja akár nincs. A legtöbb esetben nincs.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Hétvégén Borbandi elérte élete legnagyobb sikerét. Fiatal borászok szavazatai alapján 2011-ben Demeter Endre Tokaji Furmintja lett az év bora. 2011. szeptember 2-án, Etyeken tartotta meg szokásos éves borkóstolóját a Junibor, a fiatal borászokat tömörítő egyesület. A kóstoló során maguk a borok készítői szavaztak az általuk legkiemelkedőbbnek tartott tételre, így különösen komolynak számít az elismerés.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Junibor – fiatal borászok egyesülete – már negyedszer szervez nyárvégi kóstolót Etyeken, a Rókusfalvy Teraszon szeptember 2-án, pénteken, 16 órától. Az évente megrendezésre kerülő esemény érdemi betekintés ad a minőség iránt elkötelezett új generációs borászok legújabb tételeibe. A fiatalok kék-két kedvenc borukat mutathatják be igényes helyszínen, jó társaságban.

fotó: Eged Dániel

0 Komment 0 Reblog!
0

Üres kalász

Címkék: bormarketing, AMC, dr. Simon Péter

Egy jóbarátom tapasztalatát tenném itt közzé a magyar bormarketing teljesen vállalhatatlanul neveletlen vezetőjéről, mert nagyon fontosnak és tanulságosnak tartom:

Az Agrármarketing Centrum (AMC) jólfésült vezetőjének elképesztő magabiztossága még imponáló is volt, hanem amikor a gondjaira bízott területről úgy kezdett beszélni, mint a sajátjáról „kitoltam nekik 100 milliót” – már furcsa volt ez az avas kommunista duma. A hetvenkedés folytatódott: - De annyira hülyék, hogy pályázni sem tudnak - jegyezte a borászokról kiselőadása zárásaként.

3 Komment 0 Reblog!
0

A nyár legnagyobb szakmai dzsemborija az első borászpóker volt Mádon, a Mádi Kör szervezésében. A kiváló hangulatú rendezvényen 150 borász vett részt az ország minden pontjáról, Villánytól Egerig.


0 Komment 1 Reblog!
0

Érik a szőlő

Címkék: szüret, szőlő, borász

Elkezdődött a szüret, szedik a csemegeszőlőket szerte az országban. A Tokaj Kereskedőház is meghirdette a felvásárlást. Barátaimmal együtt stresszelünk már minden borvidéken, mert idén rekordsebességgel érik be a gyümölcs, korai, és úgy tűnik gyors lesz a szüret, jó az év. Ilyenkor tényleg oda kell figyelni.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén rendezték a német ralit a Moseli borvidéken. Volt szüret, sőt szerkezetátalakítás is, a cseh Prokop-Tomanek páros elintézte. Barátaim itt írnak az esetről bővebben. Régen minálunk is rendeztek ilyesmit, pont a szőlőm mellett, Zemplén rali volt a neve. De mivel erre szponzor nincs, káosz viszont van, lassan már a miskolci futam is veszélybe kerül. Mi ebből a tanulság? A rallye-világbajnokság német futamát profin megépített "kerékpárutakon" rendezik, amelyek a parasztok és a túristák igényeinek egyaránt kiválóan megfelelnek, ráadásul amennyire emlékszem, jobb minőségűek a mi autópályáinkál.

Demeter Endre

0 Komment 0 Reblog!
0

Nem a ruha teszi....és a külső megfog, a belső meg megtart..  és persze, a jó bornak nem kell cégér..



0 Komment 0 Reblog!
0

Manapság fontos az egészséges élet, az örök fiatalság, a fitnessz, és  társai. Aki komolyan a lelkére veszi a dolgot, az jógázik is. Mivel a bor spirituális, és egyben egészséges, itt a tökéletes megoldás. Köszönjük.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén rendezték a Miss Alpok Adria Borsod-Abaúj-Zemplén megye szépe versenyt, ahol a zsűri kiválasztotta a döntősök közül azt a lányt, aki a megyénket képviseli majd az országos versenyen. Borbandiék ott voltak, és tokaji borral kínálták a fontos közönséget.

0 Komment 0 Reblog!
0

A nyár a fröccs ideje. Ilyenkor folyamatosan találkozunk a témával, és szerencsére a fesztiválokon – most a Szigeten - egyre többen sétálnak fröccsel a kezükben, és a budapesti szórakozóhelyeken is divatosnak számít. Ez örömteli, de ha továbbgondoljuk, szinte csoda.

0 Komment 0 Reblog!
0

Idén a szokásosnál is többet fesztiváloztam. A nyár végére összeállt a kép, mert belülről, a pultból nézve jól láttam a helyzetet. A bor divatos ital, szeretik az emberek. Már a Sziget pankos, sokszor koszos, jellemzően külföldi közönségének kezében is magyar rozéfröccsöt látok lépten-nyomon.

Amikor otthagytam Miklóscsabit a Présház standján, és elindultam körülnézni a Szigeten, meglepve láttam, hogy nem korsósör, hanem műanyag-palackos rozéfröccs volt a mászkálók kezében. A Balaton Soundon, és most hétvégén a pécsi Bor-és Grillnapokon ugyanez volt a tapasztalatom, barátaimnak elképesztő mennyiségű borát adtam el. Ami kiváló eredmény, főleg ahhoz képest, hogy Don Quijote-i harcnak néz ki az egész, bormarketing nélkül.

Demeter Endre

0 Komment 0 Reblog!
0

Tudtomon kívül. Az Autósport Szövetségben (MNASZ) dolgozó régi versenyautós barátom szólt, hogy évek óta az én boromat kapják a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) delegáltjai, örüljek neki. Örültem is. A magyar bormarketingről sok szó esik, de a helyzet az, hogy még mindig csak a rajongók lelkesedése viszi előre a dolgot.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

 Szombat este felszállt a füst, új borkirálynőnk van. Évek óta érdekel, most végre megnéztem. A lopózásos feladatra érkeztem, és nem értettem, hogy a döntősök némelyikének miért nem megy. A választást minden évben Tokajban és környékén rendezik, a tarcali bornapokkal kötötték össze. Elmosta az eső ezt is, ember alig volt. Szerintem lehetne sokkal jobban is.

0 Komment 0 Reblog!
0

Szüret van, igaz zöld. Ilyenkor éretlenül dobáljuk le a fürtöket a földre, hogy a növény életét megkönnyítsük, és a többi termést nagyobb biztonsággal tudja beérlelni. Amikor az időjárás engedi permetezünk, válogatunk, dolgozik a metszőolló. Ha kikerget az eső az ültetvényből, akkor bölcsen figyeljük a Természetet, és a pincében haladunk a feladatokkal.

0 Komment 0 Reblog!
0

Felejthetetlen élményt jelentett a Kürti Borfesztivál. Végre eljutottunk a felvidéki seregszemlére, és olyasmit láttunk, amit már régen: profi és barátságos rendezvényt, ahol nagyon komoly, mégis természetes borokat mutattak.

0 Komment 0 Reblog!
0

A borász szakma egyik legnagyobb elismerése, ha a saját pátriájában tüntetnek ki valakit. Az év bortermelője címet Egerben is kiosztják évről évre. Idén Hagymási József nyert, életművének, folyamatosan magas színvonalú, egyenletes teljesítményének, és feltételezem, hogy az elmúlt néhány év robbanásszerű fejlődésének köszönhetően.

0 Komment 0 Reblog!
0

A magyar kormány és Tőkés László EP-alelnök irodája szervezte azt a borbemutatót, mely a Kárpát-medence borászati egységét volt hivatott bemutatni. A kóstolón a hat magyarországi borrégió egy-egy élvonalbeli képviselője, valamint minden nagyobb elcsatolt területi egységről egy-egy arculatformáló borász mutatta be három-három borát. Az Észak-Pannóniai borrégiót Rókusfalvy Pál képviselte, a Balatoni borrégiót Jásdi István és neje, Dél Pannóniát Bock József és Tamás Róbert sommelier, a Duna borrégiót Frittman Anita, az egrit Kaló Imre s Tokajt Demeter Zoltán. Felvidékről Bott Frigyest hívták meg, aki e tájegység borászai közül talán a legmélyebben integrálódott a magyarországi boréletbe, Erdélyt nem meglepő módon Balla Géza képviselte, Délvidéket s azon belül a Szerémséget pedig Maurer Oszkár, aki idén kapta meg a Magyar borért díjat.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Mától rendezik a Kürti Borfesztivált, immár negyedszer. A felvidéki borászok seregszemléje mindenképpen érdekes programnak ígérkezik, sok jót hallottam már róla, megbízható barátoktól. Ők is ott lesznek, úgyhogy megyek én is, és ezt javaslom mindenkinek.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Idén először négy napos a Visegrádi Palotajátékok. Csütörtökön féláron van majdnem minden, így már ma is érdemes kilátogatni. Borbandi már itt van, túl a nulladik napon a lovagokkal. A Királyi Borudvarban sok a kiváló bor, mellette a Küzdőtéren, és a főutca vásári forgatagában pedig a család apraja-nagyja láthat sok érdekeset.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Azt  mondják, néha még maguk az érintettek is, hogy a székely ember sört iszik meg pálinkát. Amire maguk a székelyek még rá is dupláznak azzal, hogy ha borhoz jutnak, az csak amolyan pityóka-bor, azaz burgonya-bor. Csodálkozik is a messziről jött ember, hogy hallott már tablettás borról, műtrágyaborról, de hogy krumpliból bort csináljanak, arról kevésbé. Amiután kellően elálmélkodott, érkezik a megfejtés: a krumplit átviszik a székely atyafiak a hegyen és elcserélik borra a moldovaiakkal.

0 Komment 0 Reblog!
0

Idén is részt vettem a Vinagora nemzetközi borversenyen. Bevallom szívesen megyek, mert nagyon tanulságos napok ezek. Megpróbálom összefoglalni amit láttam, de mindenki megismerheti a verseny borainka javát a Vinagora Borgálán július 2-án.

A Vinagora nagy rendezvény, a nemzetközi borvesenyek közé tartozik. Az 500-nál több mintát 50-nél több, fele-fele arányban magyar és nemzetközi bíráló zsűrizte. Ennyi ember mozgatása, a kóstolás körülményeinek biztosítása, a borok hűtése, a számítástechnikai rendszer fenntartása, és még számos apróság komoly feladatot jelent a szervezőknek.

Ezúttal Pécs volt a helyszín. A magyar mediterráneumban szívesen fogadtak minket, a verseny után a villányi borászok krémje csodálatos borkóstolóval várt minket a Bock Pincében.

A bírák profik, azaz értenek hozzá. A külföldiek ahhoz, hogy repkednek egyik versenyről a másikra, és kóstolnak, a magyarok pedig egyszerűen bortermelők. A két tábor között tehát komoly a nézőpontbeli ellentét, de idén érdekes módon - legalábbis az én bizottságomban - teljesen egységes volt a vélemény, számos borra adott mindenki azonos pontot, és folyamatosan 3 ponton belül volt a szórás, egész napokon át. Szinte unalmas volt ez az összhang.

Igaz, hogy viszonylag összeszokott csapatról beszélek, hiszen nem először találkoztunk, az elnököm sem változott a múltkori alkalom óta. Az is hozzátartozik, hogy magyar bort ottlétem alatt alig kóstoltam, a világ boraival kapcsolatban pedig ezek szerint sokkal objektívebbek vagyunk, mint a sajátunkkal. A büntetőszázadban maradtam ugyanis, úgy tűnik már végleg, mert a tokajiakról azt gondolják, hogy minden természetes édesborhoz értenek, mások pedig nem annyira szeretnek ilyen bizottságokban ülni. Így rengeteg félédes, maradékcukros kontyalávalót, technológiai fehéret, és szintén uniformizált száraz vöröset kóstoltam. Nem is a borok jelentették a fő élményt.

Sok gondolat merül fel ilyenkor, a hosszú kóstolósorok alatt, amelyeket bírálat közben nem, de a délutáni beszélgetésekben viszont meg lehet vitatni a nemzetközi csapattal, és persze a magyar borász barátokkal.

Demeter Endre

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Kezdődik a Borászfoci EB

Címkék: foci_eb, futball, bor

Június 29 és július 3 között Magyarországon rendezik meg az I. BorÁsz Futball Európa Bajnokságot. A bajnokság ma kezdődik a mérkőzések sorsolásával. A négy napos küzdelem holnap indul a bajnoki címért.

0 Komment 0 Reblog!
0

Hosszabb hallgatásom oka elég egyszerű: elvesztem az erdőben, ráadásul többször. Egy csapatépítéssel foglalkozó cég keresett meg azzal, hogy engem ajánlottak borkóstolóra, és azt gondolták jó lenne, ha az egyéb programokon is részt vennék. Ezek között volt egy komolyabb bringázás a környéken, amely útvonalának tervezésében is részt vettem.

1 Komment 0 Reblog!
0

Új szerzőt üdvözlünk a Borbandin. A Bazilikánál lévő Junibor-bár, a DiVino megnyitójáról ír, mert én elfogult vagyok, ő pedig nem, úgyhogy jobb így. Üdvözöljük tehát Annamarit! Nos így kezdi: Barátnőimmel a DiVino nyitó estjére készültünk, amit már egy hónapja izgatottan vártunk.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Idén a szokásosnál is sikeresebb volt az Etyek Pincefesztivál. Rókusfalvy Pali a végén azt mondta, hogy körülbelül 40 ezren látogattak ki Budapest szőlőskertjébe. A barátságos jelleg az én esetemben csúcsra járt, rengeteg ismerős és barát látogatott meg, ami nagyon jól esett. A tovább gombra kattintva összefoglalok, és a Vivat Bacchus énekegyüttes videóját is megtekinthetik.

0 Komment 0 Reblog!
0

Ma van a Múzeumok Nemzetközi Napja. Erről eszembe jutott, hogy közérdeklődésre tarthat számot a borgyűjtés témaköre. A régi pezsgős írásom kapcsán is sokan kérdeztek. Ha röviden akarok fogalmazni, azt kell mondanom, hogy a bort inni kell, nem gyűjteni.

 

0 Komment 0 Reblog!
0

Említettük már, hogy nem baj az, ha a bor valami más témával van összekötve. Így volt ez évezredekkel ezelőtt is, csak akkor főként szakrális funciót kapott a nemes ital. A lényeg azóta sem változott, felszabadítja a gondolatokat, és tágítja a tudatot, ezért alkalmas a kötésre. Most egy igazán nőies programot ajánlunk, ahol dizájn, művészet, smink, masszázs, és ékszer találkozik a borral, tehát lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

0 Komment 0 Reblog!
0

Lehet, hogy igazságtalannak tűnik egy kiválóan megszervezett, szinte kifogástalan rendezvény kapcsán bármi bíráló szót szólni, de azt azért megjegyezném, hogy szerencsés lett volna a borokat ételekhez társítani s nem a közönségre bízni, hogy mihez mit kér a pultnál. Még akkor sem, ha az érdeklődők között messze felülreprezentáltak voltak a bor-étel párosítás témájának értői vagy akár szakértői s még akkor is, ha egyes borok, mint például a Szepsy Furmint vagy Demeter Zoltán Veres Furmintja bármelyik főételt el tudta volna kísérni.

0 Komment 0 Reblog!
0

A hétvégén rendezik a Budai Várban a pálinkafesztivált, ami a szilváról szól, de mellékszereplőként lesz bor is. Ha részletekben szeretnénk elmélyülni, a Vajdahunyadvárban ma délután mutatkozik be a Balatonboglári Borvidék. Pénteken a Symbolban főznek a borászok, és vidéki program is akad, Hollókőn lesz fesztivál a hétvégén.

0 Komment 0 Reblog!
0

A budapesti borbárok köre új egységgel bővült, amelyet a Vinoport csapata működtet. A kínálatot a hazai borok határozzák meg, amelyeket pohárra vagy üvegre is fogyaszthatnak a vendégek. Külön elviteles ár garantálja, hogy egy-egy palackért is érdemes legyen beugrani.

0 Komment 0 Reblog!
0

A borkultúra szerencsés esetben együtt fejlődik a társadalommal, annak közös kincse a nyelvvel, történelemmel, tudománnyal, művészetekkel, gasztronómiával együtt. Egy nemzet borkultúrája szerencsés történelemi körülmények között szervesen fejlődik és beépül a nemzettudatba.

0 Komment 0 Reblog!
0

Amint a népszerű Irigy Hónaljmirigy sláger is jelzi a maga finom iróniájával, a közhiedelem a kannás (hordós, kimért, ömlesztett, de facto kannás egy szóval nem palackozott) bort valami eleve silány, kerülendő, degradáló dolognak tartja. Ha körülnézünk a piacon, és begyűjtünk 40-50 mintát az öt literes műanyaghordócskákban vagy két literes pillepalackokban árult borból, vélhető, hogy vaktesztjükön nem sok minta érné el a 70 pontot. Feltehetően a vegytani elemzés is érdekes dolgokat mutathatna ki.

0 Komment 0 Reblog!
0

Ma, 2011. április 29-én mutatja be Budapesten a Magyar Mezõgazdasági Múzeumban az új évjáratú borait a Tokaj Reneszánsz – Tokaji Nagy Borok Egyesülete.

fotó: Katagi Yuji

0 Komment 0 Reblog!
0

A bor bizalmi termék. Borásztól is lehet hallani: állíthatnak teljes állásban megfigyelőt egy pincébe, akkor is csak a borász tisztessége lesz a garancia arra, hogy az kerül a palackba, ami rá van írva. Többek között ezért is érdemes belevágni a borturizmusba: az ember közvetlen közelről ismerheti meg a borok készítőjét, szerencsés esetben a nemes nedűt adó dűlőt, vagy akár a szőlőtőkéket is. S a pincészet meglátogatása után eldöntheti, hogy megbízik-e a borászban vagy sem. Így van ez a gasztronómiában is.

0 Komment 0 Reblog!
0

Midőn megkérdeztek egy alkalommal egy borszakértőt, hogy miből tudhatja a közember, hogy egy bor jó-e vagy sem, az illető azt a lakonikus és egyszerű választ adta, miszerint „onnan, hogy a bor jó drága”. Habár a válasz első olvasatra idegesítően fölényes, lekezelő és nyegle, végső soron nem alaptalan. Mert persze, hogy a legjobb dolog egy bort úgy megvásárolni, hogy előtte megkóstoltuk. Sőt, úgy kóstoltuk, hogy már mögöttünk van néhány ezer bor megkóstolása. De ha a borok világában járatlan ember egyedül kell orientálódjon, akkor bizony az ár – egyéb, pl. egy szakértő jóbarát - híján elég jó mérce.

0 Komment 0 Reblog!
0

A sonka és a tojás jól párosítható vörösborral, és az élettani hatásait tekintve is megfelelő kísérő. Követve a világban hódító divatot próbálkozhatunk magas beltartalmú száraz fehérekkel is.

0 Komment 0 Reblog!
0

A memória jó szűrő

Címkék: VinCe, borkóstoló

Ember tervez, Isten végez, - ez a nagy igazság a boros rendezvényekre is érvényesnek tűnik. A Komplex élményt nyújtó VinCe 2011 rendezvény mindkét napján még az előadások alatt szépen kidekoráltam a kiállítókat röviden bemutató ügyes kis füzetkét, amit kaptunk, hogy célirányosan haladjunk borkóstolással és semmiképpen se hagyjuk ki alapvető tételeket. Ehhez képest mire eljött az öt óra, már elment a kedvünk a rendezett kánontól, s inkább a pillanatnyi szeszély irányította lépteinket, s noha sikerült sok mindent abszolválni a fontos célpontok közül, végső soron a tervszerűségből nem lett semmi.

0 Komment 0 Reblog!
0

Sokszor hallom, hogy ez egy aranyérmes bor ám, kóstoljam úgy. Pedig egyedül is el tudom dönteni, hogy mi tetszik és mi nem. Mire is jó akkor a borverseny? Arra, hogy gyakoroljanak a borászok, akik a verseny zsűritagjaként egyszerre kóstolnak sok tételt. Más értelmét nem látom a dolognak.

0 Komment 0 Reblog!
0

Nem csökken a feszültség a bormarketing-pénzek körül. A borásztársadalom régóta aggodalommal figyeli a tavaly megalakított Bormarketing Bizottság működését. Úgy tűnik volt alapja, hiszen alakul a botrány, a tagok harmadát felmentették. A módszer már ismert: aki panasszal él, vagy kérdése van, annak nem kell többet jönni.

0 Komment 0 Reblog!
0

Palackozásra szállítottam a borom, ami nagy odafigyelést igényel. A tisztaság, gyorsaság nagyon fontos hiszen a folyamat végén is nagyot lehet hibázni. Ilyenkor még idegtépőbb, hogy órákat kell pazarolnom a papírok töltögetésére.

0 Komment 0 Reblog!
0

Amikor pár hete azt írtam, hogy az Év boros megarendezvénye, a VinCE megér külön utazást Kárpát-medence bármely szegletéből a magyar fővárosba, a tavalyi rendezvényre eljutó barátaim beszámolóira valamint a meghívottak, kiállítók listájára alapoztam. Az idei esemény részvevőjeként a fenti állítást utólag is határozottan megerősíthetem.


0 Komment 0 Reblog!
0

A vonatból lázasan dolgozó embereket látok a földeken országszerte. Budapesten átszaladva örömmel láttam, hogy a tavasz az utcákat is megtöltötte élettel, bár ott valamivel nehezebb megállapítani, hogy mit is csinálnak éppen. A fejem tele van a tavaszi feladatokkal. Gyorsan történik ilyenkor minden, és a mostani döntések az egész évet meghatározzák.

0 Komment 0 Reblog!
0

Érdekes lenne egy alapos közvéleménykutatást készíteni arról, hogy a borszakmán belül ki mit tart magyar bornak. Magyar bor-e a külföldi tőkével Magyarországon működő nagyobb cégek produktuma? Hát a magyar tőkével, magyar felségterületen készített technológiai tömegbor, amely semmi nem mond el a termőtájról, kizárólag a fajtáról, de még inkább a fajtaélesztőről és a komputerizált gyártási folyamatról szól? Magyar bor-e a hajdani, ezer évig Magyarországhoz tartozó területeken, a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, Őrvidéken magyar emberek által elkészített nemes nedű? Hát a magyar hagyományoknak megfelelően az említett területeken a többségi nemzet tagjai által készített bor?

0 Komment 0 Reblog!
0

A Világörökségről szervezett konferenciát a Tokaji Borbarátnők Társasága "Lehetőségek és esélyek" címmel. A tanácskozás a világörökségi cím térségfejlesztésre gyakorolt hatását vizsgálta. Nem csak összefoglalta a jelenlegi helyzetet, de jó híreket és ötleteket is kaptunk. A borvidéken az utóbbi néhány évben komoly szellemi potenciál koncentrálódott, amely jogos várakozásokkal tölti el a helyi civileket.

0 Komment 0 Reblog!
0

Sok támogató levelet kaptam a hőzöngő borász bejegyzésre. A bormarketing-téma messze vezet, és közérdeklődésre tart számot, ezért foglalkozunk vele. Közöljük Marczingós Zoltán levelét, a címre kattintva olvasható.

0 Komment 0 Reblog!
0

A Bormarketing Bizottság ülésén az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója, Simon Péter azt mondta, hogy a moszkvai Prodexpo kiállításon volt egy hőzöngő borász (én), akinek nem tetszett a stand minősége és látogatottsága. Majd hozzátette, hogy nem kell mennem az AMC által szervezett kiállításokra, nem tartanak rá igényt. Ez aztán a megoldás...

0 Komment 0 Reblog!
0

A magyar borrajongó naplójában vannak a piros betűs állami, családi, valamint vallási  ünnepek mellett kézzel vastagon bekarikázott, kiemelt dátumok, melyekhez igazítunk kirándulást, nyaralást, születésnap-ünneplést, egyebeket. Mondjuk úgy, hogy ezek a már-már kötelezően abszolválandó, nem ritkán többsíkú próbatételnek is beillő mega-kóstolók, amikor az átlagfizetésből élő ember is megkóstolhatja az egyébként szinte hozzáférhetetlen árú nemes nedűk tucatjait. (A több síkú próbatétel alatt azt értem hogy egyrészt ki kell bírni, hogy a legjobb borból is csak annyit juttassunk a szervezetbe, amennyi az ítéletalkotáshoz feltétlenül kell, másrészt még így is annyit kóstol az ember 6-8 óra alatt, hogy egy szép eufemizmussal élve "elfárad" a végére. Nemcsak organo-leptikailag.)

0 Komment 0 Reblog!
0

Kalandozások Móron

Címkék: Mór, borvidék

Kevés olyan kellemes élmény van egy borrajongó életében, mint felfedezni egy jó borokat jegyző pincét, melyről még soha nem hallottunk, soha nem olvastunk. S ha már felfedeztünk egy ilyen pincét, akkor belső impulzus, hogy írjunk róla. A minap Mórra vetett a Sors, ahol már volt alkalmam megfordulni két esztendővel ezelőtt a Pünkösdi bortúra apropóján.

0 Komment 0 Reblog!
0

Július 17 és augusztus 1 között borheteket rendeznek Badacsonyban a mólónál. Egy ilyen téma jó alibit jelent a nyaralásra és/vagy a borozásra, hálás is vagyok.

 

 

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek