Kialakulóban van egy rendkívül hasznos és értékteremtő hagyomány, a Furmint Február: hasonlóan ahhoz, ahogy a Márton nap is szép lassan beitta magát a vendéglátóipar világába s ma már természetes dolog, hogy majd’ minden vendéglő libaételeket kínál Márton napkor és igyekszik újborokat is beszerezni hozzá, úgy a Furmint Február sem szorítkozik lassan az egyébként parádés Mezőgazdasági múzeumbeli kóstolóra, hanem vendéglők serege, borszaküzletek is csatlakoznak az akcióhoz.
Ez remek dolog, elsősorban azért, mert felhívja a magyar fogyasztók figyelmét a magyar borászat legjelentősebb tartalékára: a dűlőszelektált, nagy hozamkorlátozás mellett különös gonddal elkészített Furmintok a világ legjobb borai közé tartoznak, egyediségük és minőségük épp annyira kiemeli őket a többi száraz fehérbor közül, mint ahogy a tokaji édes csúcsborok is kiemelkednek a jégborok és a kései szüretek nemzetközi választékából. Egyelőre nem tartunk még ott, hogy a kivételes adottságokat maradéktalanul kihasználjuk, hogy a magas minőségű tokaji furmintokat a maguk értékén tisztelje a nemzetközi sajtó és borítész-közösség, bár kétségkívül vannak bíztató jelek. Felbecsülhetetlen hát a jelentősége annak, hogy magyar s persze lehetőség szerint külföldi fogyasztók figyelmét a Furmintok felé fordítsuk.
A Furmint Február szervezőinek sikerült mozgósítani a szakma legjavát s ez nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy egyetlen boros rendezvényen nem láttam még annyi borászt a kóstoló-közönségben, mint itt. Az idei meghívottak listáját nézve is elégedetten csettinthetünk: lesz mit kóstolni a tartalmas fehérborok szerelmeseinek, probléma csak az, lehet, hogy az ember megfelelően ossza be az erejét, ha úgy tetszik az alkoholtűrő kapacitását. Köpve persze meg lehet kóstolni akárhány bort, de az ember nem kap teljes élményt. Egyszer kifejezetten azzal a céllal mentem neki egy mega-kóstoló, történetesen a 2008-as Vinagora 500-as sorára, hogy lássuk, mennyi a maximum, amit odafigyelve és köpve meg tudok kóstolni. 202-nél álltam meg. Nem annyira az érzékszerveim adták fel, mint amennyire az ambíció szállt el. Elég volt, szaturálódtam az élménnyel. Nem tartozik szorosan ide, de borversenyek alkalmával kötelezővé tenném, hogy minden borból le is nyeljenek a bírálók valamennyit, különben nem ítélhetnek felelősen. S persze nem 2-3 percet kellene egy borral foglalkozni, hanem legalább tíz percet-negyed órát s még lennének ötleteim, de az messze vezetne.
Visszatérve a Furmintokhoz: aradiként várom azt az időt, amikor Balla Géza Furmint-ültetvényei is termőre fordulnak: valaha a Ménes-magyarádi borvidék a veretes vörösök mellett, melyek leginkább a ménesi alrégióból származtak, pazar fehérboroknak is a hazája volt – ezek többnyire a Magyarád környékéről valók voltak. S bízom abban, hogy a Furmint Február évről-évre megrendezésre kerül, egyre terebélyesedve, s pár éven belül Gézát is ott lehet majd látni a kiállítók között s ménes-magyarádi borvidék egy újabb meghatározó színnel gazdagodik. Átvitt és konkrét értelemben egyaránt.
Dorozsmai Endre
Utolsó kommentek