A Royal Tokaj főborásza, Áts Károly idén tizedszer szervezte meg a helyi borászok évzáró kóstolóját december 29-én. A jubileumi eseményen is komoly seregszemlét láthattunk a világ boraiból, ám a legfontosabb mégis az volt, hogy jól éreztük magunkat együtt.

0 Komment 0 Reblog!
0

Az év vége és a születésünk napja egyaránt visszatekintésre késztet. Mivel nekem a kettő szinte egybeesik, minden évben alaposan értékelem az évjáratot, mérleget készítek, elsősorban a jövő bölcs tervezése érdekében.

0 Komment 0 Reblog!
0

A desszertekhez való viszonyulásom olyan, hogy egyik oldalról erről a műfajról vagyok hajlandó a legkönnyebben lemondani, de ugyanakkor egy jól elkészített desszert kulináris katarzist is jelent számomra. Másként fogalmazva: míg a mai magyar vendéglátás főáramának hagyományos fogásait, a halászlevet, csülök péknét, rántott borjúlábat, körömpörköltet stb. szívesen fogyasztom, nemcsak az Aranyszarvas-Mák-Kistücsök zsánerű modern átiratban, hanem a megszokott módon is, addig a main stream cukrászat zselatinos-vajkrémes-piskótás szabványprodukciói nem hoznak lázba a legcsekélyebb mértékben sem.

0 Komment 0 Reblog!
0

Az év vége felé szokás egy kicsit lazítani. Ilyenkor nem egy újság kiad egy önreflexív, könnyed hangvételű számot, tévéműsorok közreadják saját bakijaikat, divat a kabaré és mindenféle könnyű műfaj. Jómagam úgy gondoltam, hogy számba veszem néhány, a borral kapcsolatos furcsa, abszurd éttermi-pincei élményemet.

23 Komment 0 Reblog!
0

A kérdést Dorozsmai kollega dolgozata filozofikus igénnyel járta körbe, nekem csak a nehezét hagyta, hogy a desszert, azaz a bejgli minden családban felmerülő dilemmájára keressek választ. Ime tippjeim a csömör elkerülésére.

0 Komment 0 Reblog!
0

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek