Barátok közt borozni

Címkék: Piliscsév, Pincefesztivál, beszámoló, Babicsek Bernát, pincefalu

Kevés tiszta fesztivál maradt. Amikor igaz barátok hívnak őszintén, együtt borozunk, jól érezzük magunkat a több ezer vendéggel és a szívesen invitáló borászokkal, annál kevés jobb dolog történhet. A II. Piliscsévi Pincefesztivál az ilyen rendezvények közé tartozik, ezért igazán jól éreztük magunkat. Mindenkiben szép élményeket hagyott, úgyhogy jövőre is megyünk.

Tavaly pattant ki a csévi Pincefalu Egyesület tagjainak koponyájából, hogy meg kéne mozgatni kissé a környéket, bevonni a híres történelmi Pincefalu életébe néhány külsőst is, aki hírét vihetné eme csodás adottságokkal rendelkező helynek és a helyiek vendégszeretetének. Akkor még csak pár helyi kötődésű zenekar muzsikált a pincéknél, hogy megfelelő hangulatban tudjanak borozgatni a vendégek, a színpad pár raklapból állt, a dsízlet maga a Pilis-csúcs volt, nem is kellett több. Akkor annyian eljöttek és olyan jól mulattak, hogy egyértelmű volt a folytatás.
A szájhagyomány, a baráti információs lánc és az Internet együttes hatására annyian jelentek meg, hogy ez esti órákban csak ritkán nem álltak sorba a Kovács-Harmat házaspár, Hetényi János és Günzer Zoltán pincészete előtt... A Magyarbólyi Pálinkamester pultjához csak kisebb lökdösődés után lehetett odaférni, a kínálatot pedig még felidézni is lehetetlen próbálkozás.
Fiatalos borfesztiválhoz méltón klasszikus jazz-örökzöldekre gyülekeztünk, a remek Charlie Firpo Big Band jóvoltából, majd a Gravefruit lüktető groove-jaira kezdtek ropni a megjelentek, immár igen szép számban. Az első napra a koronát Babicsek Bernát és a Doublecat tette fel, klasszikus házibuli-slágerekkel. Aki még járó- avagy táncolóképes maradt, annak DJ Soviet alias DJ Ricsi kevert hajnalig - jó húsz évet előrerepülve a zenei időszámításban. Másnap az eső sem tartotta vissza a kultúrszomjtól hajtott közönséget, hogy ki ne látogasson a környékbeli néptánc-csoportok bemutatójára - a Lipa elsöprő sikert aratott, mint szlovák hagyományőrző csapat. Egy szűk óra sváb hagyományőrzés is belefért: a Platin Kapelle ifjú titánjai mozgatták meg fázó, gémberedett tagjainkat. Hétkor Fásy Ádámék belecsaptak a mulatós lecsóba - az eső már elállt és mozdulni sem lehetett a kis katlanban. Nem sajnálták az esz-tamot: a gyors tombola után a tót "Volksparade"-slágereket játszó Pilis Trio csak éjfélkor jutott a színpadra, majd a bálkirályok, a részben csévi illetőségű Die Spatzenvon Werischwar játszotta a bált.
Vasárnap már jóval visszafogottabb fogyasztgatás volt jellemző, a tradicionális sváb fúvószenekarok Pilisszentivánról és Solymárról biztosították az audio-aláfestést a borozásban megfáradt sörözőknek... A gyermeknapi tombola és Ginovszky Csaba ősi mesterségeket bemutató "mesetábora" is nem várt népszerűségnek örvendett - csak hogy magyarázzuk meg annak a pár tucat bömbölő kisklambónak, hogy nem vihetjük haza a távirányítós kisautót...
Egy szó mint száz: sikerült hírét vinni a 300 pincével büszkélkedő történelmi pincefalunak, a helyi és vendégboroknak, szóval jövőre elég lesz csak annyit mondani: Pipifesztivál - és irány Piliscsév.
Pető Balázs és Demeter Endre

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

borbandi

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Címkék

21, 2011, adminisztráció, advent, ajándék, ajándéktárgyak, Alföld, AMC, aranyérem, aszú, Babicsek Bernát, Badacsony, Balaton, balaton, Balaton Sound, Balla Géza, BAZ megye, bazalt, Bazilika, behajtó, bejgli, beszámoló, blog, Bodrogkeresztúr, bor, bor és gasztro, Borbandi, borbarátnők, borbolt, borbál, borbár, Borbély, borcímke, borecet, borfesztival, borfesztivál, Borjour Magnum, borkereskedés, borkirálynő, borklub, borkultúra, Borkóstoló, borkóstoló, borlap, borlovag, bormagazin, bormarketing, borturizmus, bortúra, borverseny, borvidék, borárak, borász, borászat, Boscolo, Bott Frigyes, Bott Judit, bridge, Brüsszel, Budapest, bál, búcsú, Chile, Costes, Cseresznye Fesztivál, csárda, Csővári, Czifray-díj, címke, design, desszert, divat, divatbemutató, DiVino, dr. Simon Péter, drift, díj, Eger, egészség, enteriőr, Etyek, EU, fehér, fehérbor, felvidék, fesztivál, fesztivál hírek, fesztivál-beszámoló, fitnessz, foci_eb, Font Sándor, forma 1, Frittmann, fröccs, furmint, Furmint Február, futball, fényfestés, föld, fürdőruha, gasztronómia, Gerbeaud, Gizella Pince, grafika, gyűjtemény, Hagymási József, halloween, halászlé, Hegyközség, hárslevelű, húsvét, húsvéti tojás, hőség, IFDT, informatika, itallap, juhfark, Junibor, JuniWine, jóga, Kaló Imre, kanna, karácsony, Kasnyik Pincészet, kerékpár, kerékpárút, Kezes-lábos, kimért, Királyi Borudvar, kiállítás, Kocsonya Fesztivál, koncert, konferencia, korrupció, kultúra, Kárpát-medence, kártya, kézműves, kézműves kiállítás, kóstoló, költözés, Köpcös, Kürti borvidék, lakás, legénybúcsú, libator, lovag, Luca-nap, Léber Barbara, légifelvétel, lösz, masszázs, Matias, Maurer Oszkár, metszés, mezőgazdaság, Michelin-csillag, miklóscsabi, minimál, Miskolc, Mosel, munka, Mád, Márton-nap, Mátyás Pince, Mór, Mórest, múzeum, Múzeumok Éjszakája, műhold, nyelv, nyár, négylábú, Németh János, Obsitos, olaszrizling, Onyx, Origo, országimázs, Palotajátékok, parti, permetezés, pezsgő, Piliscsév, pincefalu, Pincefesztivál, Prodexpo, programajánló, ProWein, prés, pálinka, Pécs, pénz, póker, pörkölt, rallye, rosé, Royal Tokaj, skanzen, smink, Somló, sommelier, sonka, st. andrea, stílus, Symbol, szakács, szamorodni, Szekszárd, Szent Márton, Szeremley, szilveszter, szimfonikus zenekar, Szomolya, szántás, szépségkirálynő, szépségverseny, szóda, szórakozóhely, születésnap, szüret, szőlő, Tabdi, tarokk, tartozás, tavasz, tavaszi munkák, természet, terroir, teszt, tető, Tokaj, tokaj, Tokaj Nobilis, Tokaj Nyitány, tokaj_hegyalja, tokaji, Tokaji Borbarátnők, torkos csütörtök, trend, tusvanyos, Tusványos, támogatás, tél, túra, ulti, varázslat, vendéglátás, Vida Péter, Villány, Világörökség, Vinagora, VinCE, VinCe, Vinexpo, Vinoport, virág, Visegrád, Vivat Bacchus, Volkswagen Transporter, vpop, VPOP, vámellenőrzés, vásárlás, vörös, vörösbor, Weller, zene, zsűri, zárjegy, Étterem, ár, árak összehasonlítása, árverés, ékszer, étlap, étterem, év bortermelője, évzáró, örök élet, ötlet, újbor, ünnep

Utolsó kommentek