Egyre több étteremben van már pohárnok, azaz sommelier. Üdvözöljük is őket, mint a hamarosan érkező madarakat. Nem is olyan régen csak egy maroknyi haladó gondolkodású vendéglátós volt, aki erre a célra alkalmazott embert, akit jellemzően ki is képeztetett. Mára eljutottunk odáig, hogy azt mesélik: a vendég inkább nem is iszik bort, ha nagykereskedő adta a borlapot, és nincs sommelier, aki ajánlana valamit az ételhez.
Már 7 éve tart a rendezvénysorozat, amellyel a magyar vendéglátás Münchausenként megpróbálta magát a hajánál fogva kihúzni a csávából. A rendezvénysorozat sikeres, a számok legalábbis azt mutatják, hogy 200 ezer embert érdekel a dolog.
Számos tanulságot szolgáltatott az Info Rádió Hordóminta című műsorának ma esti adása, hiszen érzékeny témát választottak: Drágák-e a magyar borok, és ha igen, miért.
Dorozsmai Endre kollega úgy döntött, hogy a bortúránk részeként, érkezésemkor megvendégel otthonában. Lefőzte egy korábbi borvacsorája menüjét és a hozzájuk kiválasztott borokat is megbontottuk. Fejedelmi volt.
Január 7-én szombaton a fiatal borászokat tömörítő Junibor egyesület utószilvesztert szervez Budapesten a DiVino Borbárban. Az év első komolytalan boros rendezvényén nagy számban lesznek megtalálhatók a borászok és persze boraik.
A desszertekhez való viszonyulásom olyan, hogy egyik oldalról erről a műfajról vagyok hajlandó a legkönnyebben lemondani, de ugyanakkor egy jól elkészített desszert kulináris katarzist is jelent számomra. Másként fogalmazva: míg a mai magyar vendéglátás főáramának hagyományos fogásait, a halászlevet, csülök péknét, rántott borjúlábat, körömpörköltet stb. szívesen fogyasztom, nemcsak az Aranyszarvas-Mák-Kistücsök zsánerű modern átiratban, hanem a megszokott módon is, addig a main stream cukrászat zselatinos-vajkrémes-piskótás szabványprodukciói nem hoznak lázba a legcsekélyebb mértékben sem.
Az év vége felé szokás egy kicsit lazítani. Ilyenkor nem egy újság kiad egy önreflexív, könnyed hangvételű számot, tévéműsorok közreadják saját bakijaikat, divat a kabaré és mindenféle könnyű műfaj. Jómagam úgy gondoltam, hogy számba veszem néhány, a borral kapcsolatos furcsa, abszurd éttermi-pincei élményemet.
A kérdést Dorozsmai kollega dolgozata filozofikus igénnyel járta körbe, nekem csak a nehezét hagyta, hogy a desszert, azaz a bejgli minden családban felmerülő dilemmájára keressek választ. Ime tippjeim a csömör elkerülésére.
Talán még kevéssé borissza barátaink is egyetértenek abban, hogy a „nagy” borok a legszebb ünnepet is még ünnepélyesebbé tehetik. Érdemes elgondolkodni tehát azon, hogy milyen bort ajándékozzunk, illetve milyen bort igyunk az ünnepek alatt. A választás nagy mértékben egyéniség- és keresetfüggő, de azért megrajzolhatók bizonyos alapvonalak, amelyek mentén orientálódhatunk a magyar borok hál’Istennek eléggé kusza és szövevényes világában.
Tömegessé vált a visszatalálás a hagyományos készítésű termékekhez. A hétvégén a Millenárison rendezett Kézműves Magyar Ízek Vására igazán sikeres volt, annyira, hogy rá is szerveztek, magyar szokás szerint. A kiállításból keveset láttam, de mindenki azt mondta, hogy jó hangulatú, olajozott, korrekt rendezvény volt.
A hétvégén Móron három fiatal borász szervezett közös programot. A Móres-T több szempontból haladó rendezvény volt, hiszen a facebookon szerveződött, összefogásra alapult, tele volt fiatal kollegákkal más vidékekről, feszes volt a tempója, ám nagyon laza a hangulata, és minden rendben volt. Ilyet ritkán látunk.
A Szent Márton Újborfesztivál és Libator nevű rendezvényen ismerkedhetnek a 2011-es évjárattal az érdeklődők november 12-én és 13-án a szentendrei Skanzenben. A hely szerethető, mert családbarát, és mert lesz színpad, zene, kézműves foglalkozás, libás étel, és persze újbor.
Egyik kedves ivócimborámmal elhatároztuk, hogy teszünk egy bor-centrikus túrát az Alföldön.
A világ negyedik legnagyobb pincészete, a chilei Concha Y Toro vendégei voltunk egy reggeli borkóstolón, amelyet Daniela Perez, chilei bornagykövet asszony és Buday Péter adott a magyar borbloggereknek a Larus étterem teraszán. Az ördög-logós latin hangulatú borok jó kezdetnek bizonyultak egy napsütéses péntekhez.
Borral főzni népszerű dolog. A kulinárisan érzékeny közönség nagy részének felcsillan a szeme annak hallatára, hogy vörösboros pörkölt vagy fehérboros gombamártás. Jómagam mindazonáltal inkább óvatosságra intek, főleg a vörösborok esetében.
Hogy milyen a jó borlap, az bizonyos mértékig egyénfüggő, de azért fel lehet állítani egy kritériumrendszert, mely többé-kevésbé általános érvényű.
Lehet, hogy igazságtalannak tűnik egy kiválóan megszervezett, szinte kifogástalan rendezvény kapcsán bármi bíráló szót szólni, de azt azért megjegyezném, hogy szerencsés lett volna a borokat ételekhez társítani s nem a közönségre bízni, hogy mihez mit kér a pultnál. Még akkor sem, ha az érdeklődők között messze felülreprezentáltak voltak a bor-étel párosítás témájának értői vagy akár szakértői s még akkor is, ha egyes borok, mint például a Szepsy Furmint vagy Demeter Zoltán Veres Furmintja bármelyik főételt el tudta volna kísérni.
A borkultúra szerencsés esetben együtt fejlődik a társadalommal, annak közös kincse a nyelvvel, történelemmel, tudománnyal, művészetekkel, gasztronómiával együtt. Egy nemzet borkultúrája szerencsés történelemi körülmények között szervesen fejlődik és beépül a nemzettudatba.
A sonka és a tojás jól párosítható vörösborral, és az élettani hatásait tekintve is megfelelő kísérő. Követve a világban hódító divatot próbálkozhatunk magas beltartalmú száraz fehérekkel is.
Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.
Utolsó kommentek